Borbély László: A fenntarthatóság az egyedüli megoldás a jövő nemzedékei számára. / Fotó: Facebook

Románia kormánya pénteken jóváhagyta a 2030-ig érvényes Fenntartható Fejlődési Stratégiát. A dokumentum a Fenntartható Fejlődési Főosztály irányításával készült el. A Stratégia végleges fomája kiterjedt társadalmi egyeztetésre épül:

"Végtelenül örülök, hogy Románia Fenntartható Fejlődési Stratégiáját, amelyen több mint egy évet dolgoztunk, ma jóváhagyta Románia kormánya. A Stratégia kidolgozása során e munkába minél több társadalmi kategóriát igyekeztünk bevonni, annak érdekében, hogy különböző szemszögből alakítsuk ki nézeteinket és érveinket e programról. Nem volt könnyű munka számunkra. Ennek ellenére mindig volt energiánk és motiváltak voltunk a munka folytatására, hiszen tudjuk, hogy a fenntarthatóság az egyedüli megoldás a jövő nemzedékei számára", hangsúlyozta Borbély László.

Románia Fenntartható Fejlődési Stratégiája előirányozza a 2015-ben tartott ENSZ-közgyűlésen 193 ország által vállalt Agenda 2030 keretstratégia gyakorlatba ültetését. Az államtanácsos megjegyezte, hogy a Stratégia elfogadása nagyon fontos volt az Európai Unió Tanácsának romániai elnöksége szempontjából.

"A fenntartható fejlődés Románia soros EU-elnökségének prioritását képezi. A ma elfogadott Stratégia még inkább segít az Agenda 2030 gyakorlatba ültetésének irányításában, nemcsak nemzeti, de európai szinten is. Az Európai Unió továbbra is globális vezető szerepet óhajt betölteni a Fentartható Fejlődési Stratégia célkitűzéseinek életre hívásában. Ebben a kedvező helyzetben Romániának kiváló esélye van arra, hogy a fenntartható fejlődés regionális központja legyen", fűzte hozzá Borbély László.

A Románia 2030 Fenntartható Fejlődési Stratégiájának 17 Célkitűzése  három fő alappillért tartalmaz: gazdasági,  társadalmi és környezetvédelmi. Mi több, a dokumentum egy intézményes keret létrehozását is javasolja, nevezetesen: a Fenntartható Fejlődés Minisztériumközi Bizottságát, amelyet a miniszterelnök vezet, a fenntartható fejlődést elősegítő csapatokat a fontosabb intézményekben, egy szakemberekből álló Konzultativ Tanácsot és a civil társadalom szervezeteinek képviselőiből álló koalició létrehozását.

"Minden nap azon dolgozunk, hogy közelebb kerüljünk a 17 célkitűzés megvalósításához. Ma nagy lépést tettünk, de a fenntarható fejlődés útja folytatódik. A következő szakaszt akkor fejezzük be, amikor véglegesítjük a "Cselekvési tervet". Számunkra a kihívást az jelenti, hogy kialakítsuk a kritikus tömeget a lakosság többségében, amely támogatja ezt a projektet. Az állampolgárok iránt tanusítandó nyitott magatartással, valamint a Stratégia által előirányzott intézményes keret kialakításával érhetjük el ezeket a célokat", összegezte Borbély László.

Románia Fenntartható Fejlődési Stratégiáját megtekintheti  itt. (sajtóközlemény)