Románia és Lengyelország európai uniós témákban való szoros együttműködéséről állapodott meg Viorica Dancila román és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdán Bukarestben.

A két kormányfő a román fővárosban résztvett a két ország második kormányközi találkozóján, ahol minisztereik több memorandumot is aláírtak.

A találkozó után Dancila elmondta, hogy Románia és Lengyelország az idén ünnepli stratégiai partnerségi viszonyuk tízedik évfordulóját. Viorica Dancila szerint Varsó "közeli barátja, stratégiai partnere és megbízható szövetségese" Bukarestnek.

Kifejtette, hogy a kormányközi találkozón meghatározták, milyen területeken és keretek között fognak együttműködni a jövőben. Leszögezték, hogy az együttműködés kiterjed az infrastruktúra és közlekedés, az energia, a kommunikáció, a digitalizáció, a vállalkozásfejlesztés, valamint az európai uniós pénzalapok területére.

A felek megállapodtak, hogy szorosan együttműködnek európai uniós kérdésekben, így például a Brexit, az unió költségvetése, valamint a kohéziós és az agrárpolitika témakörben. Fontosnak tartják a regionális együttműködést is a biztonság- és az energiapolitika területén, mondta Dancila. Közölte, hogy Bukarest támogatja a lengyel európai uniós biztosjelöltet, mint ahogy Varsó is támogatja Bukarest jelöltjét az uniós végrehajtó szervbe.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kiemelte, hogy Románia fontos energiatartalékokkal rendelkezik, megemlítve a fekete-tengeri földgázlelőhelyet, és úgy vélte, Bukarest meghatározó szerepet játszik Közép-Európa energiabiztonságának szavatolása szempontjából. Rámutatott: az energiabiztonság területén a két országnak közös érdekei vannak, mint ahogy a közlekedésben is, kiemelve a Via Carpatia projektet, amely javítja a térségben a gazdasági együttműködést és az idegenforgalmi potenciált.

Rámutatott: a felek tárgyaltak a munkaerő-elvándorlásról is, ami mind Romániát, mind Lengyelországot sújtotta. A lengyel kormányfő szerint fontos, hogy szavatolják az állampolgárok szabad mozgáshoz való jogát, de figyelembe kell venni hazájuk versenyképességét is, emlékeztetve, hogy nyugat-európai államok hasznosítják a lengyel és a román munkaerőt.

A felek NATO-tagállamokként biztonságpolitikai kérdésekről is egyeztettek.

A lengyel kormányfőt szerdán Klaus Iohannis román elnök is fogadja hivatalában. (MTI)