Miközben a családok és egész Románia a két meggyilkolt tinédzser lányt gyászolja, az Alkotmánybíróság hétfőn az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a büntető törvénykönyv módosítását.

A két hír között az a kapcsolat, hogy a kormány által benyújtott változtatások azt jelentenék, hogy a két lány feltételezett gyilkosát életkora miatt nem lehetne életfogytiglanra ítélni és büntetése jelentős részét el kellene engedni.

Az országot megrázó gyilkossági ügy második áldozata háromszor is hiába hívta fel a rendőrséget elrablását követően. A tervezett törvénymódosítás nyomán a jövőben hasonló esetekben nem lehetne az érintett rendőrt hivatali hanyagságért felelősségre vonni.

A gyilkosságok miatt utcára vonult tüntetők szerint a két eset kezelése során bebizonyosodott, hogy az igazságszolgáltatás már nem csak a korrupciót, de általában a bűncselekményeket is képtelen kezelni.

Hasonló véleményen vannak az áprilisban eltűnt lány szülei is, akik szintén a rendőrséget hibáztatják. Az esetek miatt a rendőrfőkapitányt és több tisztet is menesztettek.

Szombaton több ezren tüntettek Bukarestben a rendőrség cselekvésképtelensége miatt. A kormány nincs könnyű helyzetben, hiszen törvénymódosítások enyhítenék több bűncselekmény büntetési tételeit. Eközben a közvélemény bizonyos bűncselekmények, például az emberrablás és a nemi erőszak büntetési tételeinek szigorítását követeli. A büntetőjog módosításáról várhatóan újabb parlamenti vita következik Romániában.

Euronews

3 hozzászólás

  1. ez van

    Nincs amin csodálkozni, a román rendőrség, hírszolgálat, telekommunikációs al- és főosztály teljes, modern technikai berendezése és szakemberei a magyar megfigyelésre vannak ráállítva. A vezérkar szerint a magyarok létezésén túl semmi probléma Romániában, ezért a felügyelet szükségszerűségét nem látták fontosnak.

    Válasz
    • Tóducz

      Igen ez van úr, mi jelentünk számukra nemzetbiztonsági kockázatot, holott ők veszélyeztetik saját nemzetbiztonságukat. Kattog a telefonom, de engem nem zavar, néha elküldöm őket oda, ahonnan jöttek.

      Válasz
  2. Tóducz

    Romákiát a romák állam nem tudja adminisztrálni európai módon és a 21-ik század követelményei szerint. Helyi bojárok, politikai bűnözök, alvilági embercsempészettel, kábítószerrel, cigarettával foglalkozó klánok, szoros összefonásban vezetik az “országot”. Romákia egy dél-amerikai kaliberű ország Európában. A másik “romák” állam is ilyen: a fratii nostri de peste Prut. (Prutontuli Moldav Köztársaság)

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük