Szerzői jogok – Vadim Ghirda/AP

Kihirdette az illegális fakivágás elleni törvényt Klaus Johannis, román államfő. Az új jogszabály elsősorban a falopás büntetési tételeit szigorította. Így a tettes előéletétől függetlenül börtönbüntetésre számíthat.

A jövőben pedig minden faszállító teherautósnak rendelkeznie kell egy Nemzeti Erdészeti Tanács által kiállított bizonyítvánnyal. Amennyiben a sofőr ezt nem tudja felmutatni, milliós büntetést kockáztat.

A rendszerváltás óta az erdő szabad préda

Romániában évente több tízezer hektár állami erdőt irtanak ki a bűnözők. Ez körülbelül 80 millió köbméter fát és egymilliárd dollár bevételt jelent. A legális forgalom is ekkora lehet az országban.

Kutatások szerint 2001 és 2018 között mintegy 336 ezer hektárnyi erdő tűnt el. Összehasonlításképpen ez a jelenlegi magyar összes erdőterület hatodának felel meg. Európa utolsó nagy erdőrengetegének zsugorodása a kontinens klímaválság elleni küzdelmét is nehezíti.

Az Európai Bizottság februárban indított kötelezettségszegési eljárást a bukaresti kormány ellen, amiért nem tett semmit a fatolvajok ellen.

Fotó: Vadim Ghirda/AP

Az erőszaktól sem rettennek vissza

Az elmúlt évtizedben hatszáznál is több támadás és gyilkosság próbálta egyértelművé tenni az erdészek számára, hogy a hegyekben a maffia az úr. 2019 októberében Liviu Pop erdészt lőtték agyon egy vadászpuskával, amikor Máramaros megyében egy illegális fakivágásról szóló lakossági bejelentésnek járt utána. Pár héttel korábban Raducu Gorcioaiait találták holtan az autójában az északkeleti Páskán közelében. Az erdész halálát a fejét ért fejszecsapások okozták.

Egyre rosszabb a helyzet

Márpedig a koronavírus-járvány alatt jelentősen megugrott az illegális kitermelés. Sokak szerint a medvetámadások is azért szaporodtak meg, mert a ragadozók elveszítették élő- és vadászterületüket. Legutóbb augusztus közepén támadt egy 22 éves juhászra egy barnamedve Kászon településen. A férfi életét épphogy sikerült megmenteni. Bukarest már az év elején segítséget kért az EU-tól a medvepopuláció megritkításához. Mások szerint viszont nem az egyedszám, hanem a csökkenő élettér a gond.

A Greenpeace jelenleg azt próbálja elérni, hogy 2030-ra a romániai erdők legalább harminc százaléka védettséget élvezzen, ez a szám jelenleg mindössze három százalékos.

Siposhegyi Zoltán / Euronews