Fotó: Agerpres

Az Európai Ügyészség működésének megkezdésével fontos fejezet nyílik az Európai Unión belüli büntetőjogi együttműködés terén – jelentette ki Augustin Lazăr az Eurojust által szervezett hágai tanácskozáson.

A legfőbb ügyészség tájékoztatása szerint az intézmény vezetője, Augustin Lazăr beszédében hangsúlyozta: Románia EU-elnöksége fontos pillanatot jelent az Európai Unión belüli büntetőjogi együttműködés megerősítésében, és az Európai Ügyészség a történelem első, nemzeteken átívelő ügyészi hatósága lesz, az európai igazságszolgáltatási rend része. Lazăr azt is elmondta, hogy az Európai Ügyészség ötlete egy román professzor, Vespasian V. Pella 1925-ben megfogalmazott javaslatából inspirálódott, aki egy nemzetközi ügyészség létrehozásának fontosságáról beszélt közel száz évvel ezelőtt.

Augustin Lazăr az Eurojust román tagjaival is találkozott. A megbeszélésen felszólalt többek közt Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke, Daniela Buruiană, Románia Eurojust-küldötte és Brândușa Predescu, Románia hágai nagykövete is. A rendezvényen az Eurojust és Románia prioritásai, valamint a Cyber-dosszié is szóba került – derül ki a közleményből.

Agerpres