Az RMDSZ továbbra is fenntartja a szenátusban azt a törvénytervezetét, amelynek értelmében hivatalos ünneppé nyilvánítanák március 15-ét Romániában – mutat rá hétfői közleményében a szövetség.

Az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, Cseke Attila szerint a tervezet az erdélyi magyarság jogos kérésének megvalósítását célozza, és semmi olyant nem tartalmaz, ami más romániai nemzeti kisebbségek esetében már nem lenne biztosított.

"A romániai tatár és a romániai roma közösség nemzeti ünnepét törvény ismeri el az országban. Ma azonban azt kell látnunk, hogy a román ellenzék olyan nacionalista légkört teremtett, amelyben most nem lehetett a többséget biztosítani a törvénytervezet elfogadásához. Az RMDSZ továbbra is nyitott a kezdeményezéssel kapcsolatos vitára, a felmerülő kérdések megbeszélésére. Úgy látjuk, hogy további párbeszédre van szükség a témában a román többséggel, ezért egyetértünk azzal, hogy törvénytervezetünk kerüljön vissza a szakbizottságokba. Ezáltal pluszidőt és újabb párbeszéd-lehetőséget biztosítunk a szenátusnak a viták lefolytatására, amennyiben erre igény mutatkozik" – mondta Cseke Attila azt követően, hogy a felsőház plénuma a tervezetnek a szakbizottsághoz való visszautalásáról döntött.

Cseke hozzátette, az erdélyi magyarság az elmúlt 27 évben méltó módon emlékezett az 1848-1849-es szabadságharcra a több ezer ünnepség alkalmával, és a román politikai elit vezetői üzeneteket fogalmaztak meg az erdélyi magyarok számára március 15-én.

"Az RMDSZ-nek és az erdélyi magyaroknak nincs rejtegetnivalójuk, törvénytervezetünket azért terjesztettük a parlament elé, mert elérkezettnek láttuk az idejét annak, hogy a magyar közösség ünnepe is elismert esemény legyen Romániában, hogy azt érezhessük, nem vagyunk másodrangú állampolgárai ennek az országnak, a mi ünnepünk is fontos" – fogalmazott a közlemény szerint Cseke Attila.