Fotó: ziuadecluj.realitatea.net

A külügyminisztérium sajnálatát fejezi ki az alkotmányos rend megszegése miatt kirobbant katalóniai incidensekkel kapcsolatban, és kifejezi határozott támogatását Spanyolország szuverenitásának és területi egységének tiszteletben tartás iránt – írja a külügy által az AGERPRES hírügynökségnek küldött közleményben.

A külügy közleményében kifejti: "egy ország belső rendjével kapcsolatos bármilyen akciónak tiszteletben kell tartania az illető ország alaptörvényét".

A külügyminisztérium megerősíti Románia korábbi álláspontját, amely tiszteletben tartja a nemzetközi jog azon előírását, miszerint 'egy ország határait nem lehet módosítani az érdekelt ország belegyezése nélkül'.

Katalónia tartomány miniszterelnöke, Carles Puigdemont, vasárnap este kihirdette, hogy a függetlenségpártiak győztek a vasárnapi népszavazáson, tájékoztat a DPA. A Reuters hírügynökség szerint a barcelonai hatóságok közölték, hogy az 5,34 millió szavazásra jogosult állampolgár közül 2,26 millióan járultak az urnákhoz, és 90 százalékuk a függetlenség mellett szavazott.

Az Európai Unió elítélte az erőszak alkalmazását és azt kérte mindkét féltől, hogy a konfrontáció helyett a párbeszéd útján rendezzék a helyzetet.

A katalán kormány szerint több mint hétszáz sebesültje van a rendfenntartók és a szeparatisták közötti vasárnapi összecsapásoknak.

Agerpres