Romániában a lakosság 60 százalékának nem áll szándékában beoltatni magát koronavírus ellen – közölte csütörtökön a román média, egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.

covid19-cdc-unsplash

   A Reveal Marketing Research tanulmánya a helyzet enyhe javulásaként számolt be arról, hogy immár a válaszadók 40 százaléka oltáspárti, felidézve, hogy januárban még csak a megkérdezettek 36 százaléka volt eltökélt abban, hogy – amint lehet – beoltatja magát.

   Az oltás elutasítása a 16-24 év közötti fiatalok körében a legmagasabb (68 százalékos), és a nőknél tíz százalékponttal magasabb arányban fordul elő, mint a férfiaknál. Az elutasítás okai között a legtöbben (58 százalék) arra hivatkoznak, hogy szerintük a vakcina nem elég biztonságos, 53 százalékuk a mellékhatásoktól tart, 46 százalékuk a hatékonyságában kételkedik. Az oltásellenesek 10 százaléka azt állította, hogy inkább maszkviseléssel és a zsúfolt helyek elkerülésével védekezik, vagy arra hivatkozik, hogy átesett már a betegségen.

   Azokat, akik úgy döntöttek, hogy beoltatják magukat, 66 százalékban a betegségtől való félelem, 60 százalékban a szeretteik iránti aggodalom, 53 százalékban a normális életmódjukhoz való visszatérés, 28 százalékukat pedig a külföldi utazások lehetősége vezérelte.

   A több mint ezer résztvevő válaszaira alapozó reprezentatív telefonos felmérés adatait a járvány negyedik hullámának meredeken felívelő szakaszában, október 6-10. között vették fel, amikor a 19,3 milliós Romániában már meghaladta a 15 ezret a naponta diagnosztizált új esetek és a 350-et az egy nap alatt regisztrált halálos áldozatok száma.

   Romániában eddig a beoltható – 12 év feletti – lakosság 34,4 százaléka volt hajlandó beoltatni magát koronavírus ellen. Az oltási hajlandóság egy hónapja kezdett valamelyest emelkedni, amióta olyan járványügyi korlátozások léptek életbe, amelyek nem érvényesek a védettségi igazolással rendelkezőkre.