Fotó: stirilekanald.ro

Romániában bizonyos térségekben exponenciálisan növekszik a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, ezért az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) újabb regionális korlátozások bevezetéséről döntött a járvány megfékezése, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében.

A CNSU kedd este elfogadott határozatát szerdán tették közzé a közegészségügyi hatóság honlapján.

A megyék szintjén, illetve a fővárosban alakult járványügyi operatív törzsek regionális szinten kötelezővé tehetik – a felnőttek és öt évet betöltött gyerekek számára – a védőmaszkok viselését a kültéri nyilvános a helyeken, ahol és amikor nagyobb tömegek gyűlhetnek össze.

Elrendelhetik az étel- és italértékesítés, illetve fogyasztás szüneteltetését 23 és 6 óra között a kerthelyiségekben vagy más vendéglátóhelyeken. A vendéglátóhelyek nappal sem fogadhatnak több vendéget, mint ahány ülőhellyel rendelkeznek, biztosítaniuk kell az asztalok és a vendégek közti távolságot, a határozat pedig azt is külön leszögezi, hogy – a fizikai kontaktusok elkerülése érdekében – tilos lesz a tánc.

A strandokon, illetve tengerparton csak a házastársak, illetve a gyerekek és az őket felügyelő szülők, nagyszülők tartózkodhatnak két méternél közelebb egymáshoz.

Romániában eddig is kötelező volt a védőmaszk viselése minden zárt nyilvános térben (tömegközlekedési eszközökön, munkahelyeken, üzletekben), és a strandokon is kötelező a kétméteres távolság betartása a nem egy háztartásban élők számára. A Fekete-tenger partját ellepő nyaralók azonban nem tartják be ezeket az előírásokat, nappal a strandokon, éjszaka pedig a szabadtéri szórakozóhelyeken hatalmas tömegek gyűlnek össze.

A CNSU „ajánlásokként” sorolja fel az újabb korlátozásokat, amelyek bevezetéséről minden megyében a helyi járványügyi operatív törzs dönt. Ludovic Orban miniszterelnök azonban jelezte: a kormány szerda esti ülésén fontolóra veszi, hogy az újabb korlátozásokat országos szinten kötelezővé tegyék.

Kedden – elsőként Románia megyéi közül – a fertőzési góccá vált Arges megyében az országos szabályoknál szigorúbb óvintézkedéseket vezetett be a megyei operatív törzs. Kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését mindenütt, ahol kettőnél több ember tartózkodik, és immár magánrendezvényeknek is véget kell vetni hétköznap legkésőbb 22, hétvégén pedig 23 órakor. A megyében már múlt héten betiltották a vásárokat és bezártak a strandok.

Csütörtöktől kötelező lesz a maszk viselése a nyílt köztereken az Argessel – és a fővárossal – szomszédos Dambovita megyében is, a bolti és piaci eladóknak pedig kesztyűt is kell viselniük.

Baranyi László / MTI