Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette, bár ő határozottan oltáspárti, véleménye szerint a koronavírus elleni védőoltás nem lesz kötelező Romániában; nem is lenne ez helyénvaló hazánkban, inkább az állampolgárok megfelelő tájékoztatásán kell dolgozni.

rafila

'Az oltás felvétele jelenleg nagyon fontos, de más okok miatt, mint 2021 elején volt. 2021 elején klinikai kísérleteket követően az oltást a fertőzés átvitelének megállítására javasolták. Most azonban a súlyos esetek elkerülése és a halálesetek megelőzése érdekében ajánlott' – szögezte le Rafila vasárnap este az Antena 3-nak nyilatkozva.

Mások mellett azt is elmondta, hogy a vakcina által nyújtott védelem csökkent, és nagyon nehéz lenne évente három-négy adaggal beoltani az embereket.

'Másfelől nem zárom ki azt a lehetőséget, hogy évente egy oltás legyen ajánlott, egy dózisban, azzal a feltétellel, hogy legyen egy olyan vakcina, amely hatékony az éppen akkor keringő, elterjedt vírustörzsre. Ezt a vakcinát főként a veszélyeztetett kategóriákba tartozó embereknek adják be" – magyarázta Rafila.