Egyértelmű üzenet: a magyar identitásjelző elemeknek nincs helye Romániában.

Egy nem rég kimondott bírósági döntés értelmében távolították el a magyar-, a székely-, valamint a megyezászlót Kovászna Megye Tanácsának díszterméből.

Alapjában véve, a magyar identitást jelölő nemzeti-, regionális- és helyi zászlókat távolíttatták el és az összes többi, évek óta ott lobogó zászlók (például az izraeli és az egyesült államokbeli), maradhattak – jegyezte meg Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Ezen lépések, a román igazságszolgáltatásnak, egy erőteljes üzenete arra vonatkozóan, hogy a magyar identitásjelző elemeknek nincs helye Romániában.

A bíróság ezen döntése is megerősíti, hogy Romániában kettős mércével mérnek, amikor a magyarságról van szó. A magyar zászlót eltávolíttatták, miközben a többi ország zászlóját nem, holott az összes zászló esetében ugyanazon jogszabály érvényes. Jogvédő szolgálatunk többszöri alkalommal jelezte, jelentésekben és hírlevelekben a székely zászló üldöztetését a román hatóságok által, ezt mind annak ellenére, hogy más történelmi régiók, mint például Bukovina vagy Moldova szabadon használhatják zászlójukat. Tulajdonképpen, jelen pillanatban Kovászna és Hargita megyék, az egyedüli magyar többségű megyék az országban, és kizárólag ezekben a megyékben nem engedélyezett a megyezászlók használata.

Ez a bírósági határozat annál is inkább aggasztó, mivel csak néhány napra a korondi polgármester által kapott hatalmas pénzbírság kiszabása után mondták ki, mivel nem távolíttatta el a “Községháza” feliratot, mindez jelzi a magyar szimbólumok és feliratok üldöztetését a román hatóságok által. Ezzel ellentétben, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke felhívta a figyelmet a vidombáki román-német kétnyelvű Polgármesteri Hivatal feliratra, ahol az épület homlokzatán “Primăria-Rathaus” szerepel és ez engedélyezve van, annak ellenére is, hogy a lakosság csupán 1%-a német. Vincze Lóránt kimondottan helyesli, hogy az egykor szászok által alapított Vidombák önkormányzata tekintettel van a német közösségre, de kifogásolta azt a kettős mércét, amit a román állam alkalmaz a magyar közösség kárára.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleménye

5 hozzászólás

  1. Tóducz

    Téves, nem kettős mércével mérnek a romákok a mi esetünkben, csak egyes mércével: egyből utálnak és “irtanak” mindent, ami magyar!

    Válasz
    • Pál

      És mi mit teszünk ezek ellen?

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Pál, tessék megkérdezni a szolgálatos UDMR-seket, ők az illetékes elvtársak!

        Válasz
        • Pál

          Hát az udmr és talán a többi kettő sem fog tenni semmit de mégis ha már magyar állampolgárok is vagyunk már akkor kitüznünk kellene a magyar zászlót stb.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves Pál, há még is hová? A Cotroceni palotára, vagy a Victoria palotára, esetleg stb.?

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.