Fotó: nemzeti.net

Antiszemita, gyalázkodó falfirkákat festettek szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek a 2016-ban elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, holokausztkutató múzeumként berendezett máramarosszigeti szülőházának falára, a román rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A washingtoni holokauszt múzeum úgy reagált, hogy a történtekért a helyi hatóságokat is felelősség terheli.

A műemlék meggyalázását a román külügyminisztérium, az író nevét viselő román nemzeti holokausztkutató intézet és az – Elie Wieselt halála után Máramaros megye díszpolgárrá avató – önkormányzat is elítélte, a tettesek felelősségre vonását követelte.

Leszögezték: határozottan elutasítanak minden zsidóellenes, idegengyűlöletet szító gesztust. A rendőrség azt közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben, a tetteseket a közelben lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják azonosítani.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma is közleményben reagált a történtekre. A washingtoni intézmény arra figyelmeztetett, hogy nem szabad alábecsülni a Románia megítélése szempontjából is "kínos" eset súlyát, amelyért szerintük az "emlékházat elhanyagoló" helyi hatóságokat is felelősség terheli. A közlemény szerint Elie Wiesel szülőházának őrzését, illetve téli fűtését sem biztosítják, a múzeumi anyag hiányosságainak pótlására irányuló bukaresti kormányzati, illetve ellenzéki kezdeményezéseket pedig a helyi politikai és kulturális tényezők rendre elutasítják.

Elie Wiesel 1928-ban, a romániai Máramarosszigeten született, amely 1940-ben a második bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz. Szülővárosából 1944 májusában hurcolták el családjával együtt Auschwitzba.
A holokausztot túlélve Amerikában telepedett le, az emlékezést és megbékélést hirdető humanista íróként nemzetközi elismerést kivívott ki.

Jelentős szerepe volt abban, hogy az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat bagatellizálni próbáló bukaresti vezetők a 2000-es évek elején elismerték: Romániában is volt holokauszt.
Ion Iliescu akkori román államfő nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával, amelyet Elie Wiesel vezetett.

A Wiesel-bizottság 2004-ben közzétett, Romániában hivatalos dokumentummá vált jelentése a második  világháborúban román fennhatóságú területeken elpusztult zsidók számát 280 és 380 ezer közöttire, míg az észak erdélyi holokausztban elpusztultak számát 135 ezerre becsüli.

Romániában 2005-ben a kormány létrehozta a nemzeti holokausztkutató intézetet, amely megalakulása óta Elie Wiesel nevét viseli. A romániai születésű író 1986-ban kapta meg a Nobel-békedíjat.

Baranyi László / MTI