Nem hajlandó nyilvános vitát folytatni a második mandátumára pályázó Klaus Iohannis román államfő kihívójával, Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfővel az elnökválasztás november 24-i második fordulója előtt – erősítette meg a jobboldali elnök kedden Facebook-oldalán.

“Semmilyen eszmecsere nem létezhet annak a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a képviselőjével, amely lábbal tiporta a jogállamiságot, megpróbálta letéríteni Romániát az európai útról, egy bűnözői csoport érdekeit szolgálva. Egy olyan pártról van szó, amely most demokráciát mímel, miután következetesen semmibe vette a demokrácia alapelveit és értékeit, megalázta a románokat és évekig védte a bűnözőket és korruptokat” – indokolta elutasítását az egy hete kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltje.

Választóihoz intézve szavait Iohannis úgy fogalmazott: csak az ő segítségükkel sikerült meggátolnia hogy a PSD maga alá gyűrje az állam intézményeit, és továbbra is számít támogatásukra az ország “újjáépítésében”. Az államfő azt ígérte, folytatja országjáró körútját, és a polgárokkal, újságírókkal, vagy civilekkel bármikor kész párbeszédet folytatni elnöki programjáról.

Romániai elnökválasztás - Iohannis elutasította a nyilvános vitát Dancilával

Forrás: impact.ro

Iohannis már a választás vasárnap véget ért első fordulója előtt is elhárította, hogy – a 14 elnökjelölt közül – “fontosabbnak” ítélt ellenfeleivel televíziós vitát folytasson.

Az újrázni készülő elnök egész választási kampányát – amelyet ebben a formában több mint egy éve megkezdett – a PSD-kormány bírálatára építette. Az utolsó hónapban lezajlott hivatalos választási kampány sem az államfőjelöltek programjainak ütköztetéséről, hanem az elhúzódó kormányválságról, a Dancila-kabinet megbuktatásáról szólt.
Mivel azonban a második fordulóban egyetlen kihívóval áll szemben, Iohannisra most már a jobboldali média részéről is egyre növekvő nyomás nehezedett amiatt, hogy nem hajlandó szemtől szembe vitázni Dancilával.

Ellenfele, a nemrég megbuktatott volt miniszterelnök szerint Iohannis azért “fél a nyilvános vitától”, mert abban azonnal lelepleződne az összes “rágalom”, amellyel őt és a PSD-t illette az utóbbi években. Dancila közösségi oldalán közzétett válaszában azt írta: ő azonban türelmesen várja, hogy az elnök mégis “összeszedje bátorságát, bölcsességét és lelkierejét”, elfogadja a kihívást és kiálljon vitázni vele, ahogyan azt a választók elvárják és megérdemlik.

Iohannis mintegy 15 százalékpontos előnnyel nyerte a választás első fordulóját Dancilával szemben.

Öt évvel korábban neki tíz százalékpontos hátrányt sikerült behoznia a második fordulóban jóval ismertebb Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfővel szemben. A bukaresti média felidézte, hogy Iohannis akkor “arroganciának” minősítette azt, hogy esélyesebbnek tartott ellenfele teljesíthetetlenen feltételeket támasztva megpróbált kibúvót keresni a televíziós szócsata elől. Végül azonban Ponta elfogadta a kihívást, és két tévévitát is tartottak a két elnökjelölt részvételével.

Baranyi László / MTI

5 hozzászólás

  1. antal m.

    B.M. – Túloz! Dancila-t várják fodrásznak!……

    Válasz
  2. Tóducz

    antal m., na mit tetszik szólni ehhez is? Há tetszett ez ügyben is tudálékoskodni és makacskodni!

    Válasz
  3. Balan Maria

    Mivel Johanis nem volt megfelelo vezeto enyi ido alatt itt az alkalom valatni es u elnoket valasztani Dancilat majd meglatjuk o mit tesz az emberekert o mar bizonyitot

    Válasz
  4. antal m.

    Vajon, a romániai magyarok jogai érdekében,- gondolkodnak-e?

    Válasz
  5. Csipike

    “Férfias” magatartás!!

    Válasz

Hagy egy Válaszot Csipike-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük