„Nooormááális?!” / Fotó: realitateadecovasna.net

Az érvényes szavazatok 3,87 százalékát szerezte meg a romániai elnökválasztás első fordulójában Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – derült ki a szavazás hivatalos végeredményéből, amelyet csütörtökön ismertetett a központi választási bizottság.

Az RMDSZ államfőjelöltjére idén 357 014-en szavaztak.
A legutóbbi elnökválasztáson Kelemen Hunor 329 727 szavazatot kapott, ami az érvényes voksok 3,47 százalékát tette ki. Akkor az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is volt államfőjelöltje Szilágyi Zsolt személyében, akire 53 146-an szavaztak (0,56 százalék).

A szavazatarányt tekintve Kelemen Hunor mostani eredménye 2009-es 3,84 százalékos teljesítményét is felülmúlja, bár számszerűen elmarad az akkori 373 764 vokstól, tíz évvel ezelőtt ugyanis jóval magasabb volt a részvétel.
Idén minden korábbi romániai elnökválasztásnál alacsonyabb, 51,2 százalékos volt a részvétel, annak ellenére, hogy a külföldön leadott szavazatok száma (675 276) rekordot döntött.

A magyarlakta megyékben – a két korábbi elnökválasztáshoz hasonlóan – a részvétel jelentősen elmaradt az országos átlagtól. Az RMDSZ addig tudta a romániai lakosság mintegy 6,5 százalékát kitevő magyarságot számarányához közelítő arányban mozgósítani a romániai elnökválasztásokon, amíg azokat egyszerre rendezték meg a magyar érdekképviselet szempontjából sokkal nagyobb jelentőséggel bíró parlamenti választásokkal.

Az elnökválasztás első fordulóját a második mandátumra pályázó Klaus Iohannis államfő, a néhány napja kormányra került jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte az érvényes voksok 37,8 százalékával. Második helyen Viorica Dancila volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke végzett 22,3 százalékkal.

Kettejük közül választják meg Románia elnökét a következő öt évre az elnökválasztás második fordulójában, amelynek választási kampánya hivatalosan pénteken kezdődik, és november 23-án reggel 7 órakor ér véget.
A november 10-i első fordulóban a harmadik helyen Dan Barna, a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke végzett 15 százalékkal, a negyedik helyre a két kisebb balliberális párt által támogatott Mircea Diaconu színművész került 8,8, az ötödikre pedig Teodor Paleologu, a jobboldali Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnökjelöltje 5,7 százalékkal.

Az elnökválasztás második fordulóját november 24-én rendezik meg Romániában, a külföldi választóköröket azonban már november 22-én megnyitják, ugyanis a diaszpórában élő román állampolgároknak most három napot biztosítanak arra, hogy éljenek választójogukkal.

Baranyi László / MTI