A román ellenzék a Szociáldemokrata Párt (PSD) és annak elnöke, Liviu Dragnea kudarcának tekinti a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról szóló, várhatóan érvénytelen népszavazást. A szociáldemokraták ezt visszautasítják.

Fotó: libertatea.ro

Ludovic Orban, az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint Dragnea megpróbálta kisajátítani a referendum témáját, ami milliókat arra késztetett, hogy otthon maradjanak. Úgy vélte, sokan el akarták kerülni, hogy szívességet tegyenek Dragneának, akit büntetni akartak távolmaradásukkal. A PNL elnöke a kormányt tette felelőssé azért, hogy nem tájékoztatta megfelelően a lakosságot a referendumról.

Arra a kérdésre, hogy mivel maga Orban és a liberálisok több vezető politikusa is támogatta a referendumot, nem érzik-e saját felelősségüknek is az érvénytelen népszavazást, Orban elmondta: kifejezetten bátorították a vélemények sokszínűségét a párton belül, mindenkinek joga volt saját álláspontjának megfogalmazásához, hiszen a referendum polgári kezdeményezés volt, amit nem akartak pártként kisajátítani. Orban szerint a PNL-é volt az egyedüli helyes döntés ebből a szempontból.

A PNL elnöke arra biztatta a választókat, hogy a következő választásokon nagy számban jelenjenek meg az urnáknál, mert csak így tudják leváltani a hatalomból a szociáldemokratákat.

Dan Barna, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a demokrácia győzelme az érvénytelen népszavazás. A referendum bojkottálása mellett kampányoló Barna szerint bebizonyosodott, hogy toleráns és modern a román nemzet.

Codrin Stefanescu, a PSD főtitkárhelyettese szerint a referendum polgári kezdeményezés volt, a PSD politikailag nem vállalta fel, ezért nem az ő kudarcuk. Szerinte csaknem 4 millió ember szavazott, ami hatalmas siker, és arra számítanak, hogy a voksolók elsöprő többsége – a szociáldemokraták reményei szerint 95 százalékuk – a hagyományos család mellett foglalt állást, ami megerősíti a férfi és nő házasságán alapuló család intézményét.
Stefanescu szerint az ellenzék bojkottja is közrejátszott a referendum érvénytelenségében, s ezzel szerinte az egész ország veszített. Bírálta Klaus Iohannis államfőt, hogy csak vasárnap este, röviddel az urnazárás előtt ment el szavazni, és kifogásolta, hogy az elnök nem buzdította részvételre az embereket.

MTI