Fotó: MTI

Az Uniós intézményekkel való egyeztetést követően, Romániának szándékában áll megtámadni az Európai Unió bíróságán a Mobilitás 1-es csomagot, amely közúti fuvarozók munkakörülményeit szabályozza, és amelyet az Európai Parlament fogadott el.

A hazai hatóságok úgy vélik, az intézkedéscsomag diszkriminálja a romániai szállítókat. Az Európai Bizottság közölte, hogy készül a hatástanulmány, de a jogszabály életbe fog lépni, amint megjelenik az Unió Hivatalos Közlönyében.

A szállításügyi uniós biztos, Adina Valean azt nyilatkozta, Romániának jogában áll az Európai Bírósághoz fordulni, ha elégedetlen azokkal a kitételekkel, amelyek az ökológiai előírásokra és az egységes piacon belüli konkurenciára vonatkoznak. Románia és más, az Unió „szélén” lévő országok hatóságai felhívták a figyelmet, hogy az új előírások diszkriminálják ezeknek az államoknak a szállítmányozóit, a nyugati és közép-európai országokéhoz képest. Ez utóbbiakból származó teherfuvarozóknak nem kell hosszú kilométereket járniuk, ha nincs hazatérő fuvarjuk.

A Mobilitás csomag értelmében, a kamionoknak nyolchetente vissza kell térniük a cég telephelyére, függetlenül attól, hogy van vagy nincs hazaszállítandó árujuk. Erről az előírásról állítják a romániai hatóságok, hogy diszkriminatív és megteremti a lehetőséget a tisztességtelen versenyre.

RRA / Marosvásárhelyi Rádió