Román turisták városlátogatáson – Kézdivásárhely, 2015. december 1.

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) szervezet azzal a kéréssel fordult a román állami intézményekhez, hogy nyilvánítsák „nemzetbiztonsági területté” Hargita, Kovászna és Maros megyét.

A társaság csütörtökön kiadott közleménye szerint a három megye elnéptelenedésére hivatkozva kéri az államfői hivataltól, a kormánytól és a parlamenttől, hogy kedvezmények nyújtása révén támogassák a romániai tőkével létrejövő Hargita, Kovászna és Maros megyei beruházásokat.

Szerinte ezáltal lehetne bátorítani a cégeket és a vállalkozókat a térség gazdaságának fejlesztésére, és a foglalkoztatottság növelésére. Saját tanulmányukra hivatkozva állapítják meg, hogy Hargita és Kovászna megye elnéptelenedése „nemzetbiztonsági kérdéssé válik”.

„A magyar közösség vezetőinek a mesterséges zavarkeltései csakis munkahelyek létesítésével, és ezeknek a megyéknek a románokkal és magyarokkal való újranépesítésével olthatók ki” – áll a CNMR közleményében.

Háromszék