Diákok érettségi lázban. / Albert Levente archív felvétele

Ha a háromszéki diákok idei érettségi eredményeit egy közel hasonló etnikai összetételű megye végzőseinek teljesítményéhez hasonlítjuk, akkor Kovászna megye az első vagy második helyen szerepelne az országos rangsorban, ha pedig a román tagozat eredményeit egy szinte kizárólag román ajkúak által lakott megyéével vetjük össze, akkor a nyolcadik helyen jegyeznék az ő teljesítményüket – derül ki abból az összehasonlító statisztikából, amelyet tegnap Kiss Imre főtanfelügyelő ismertetett.

Az elmúlt esztendőkben Kovászna megyét az utolsók között tüntették fel az érettségi országos eredménytérképén, de arról nem számoltak be a statisztikákat készítők, hogy az adott sikerességi aránynak milyen összetevői vannak – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.

Elmondta, az idei őszi érettségin elért országos első helyezés azt bizonyítja, a háromszéki diákok egy kis erőfeszítéssel ott is javítani tudnak, amiben a leggyengébbek, ez pedig a román nyelv és irodalom, de egy ötös átmenő jegy még nem jelenti azt, hogy a diák könnyedén használja a román köznyelvet, ez csupán a tananyag elsajátítását feltételezi. Az érettségin bukó magyar tanulók többsége románból hasalt el, ezt a főtanfelügyelő számokkal bizonyította.

Míg a nyári vizsgaidőszakban a 854 idei magyar érettségizőből 138-an (16,16%) buktak románból, addig a 347  román tagozatos tanuló közül csupán négyen (1,15%) nem érték el az ötös átmenőt anyanyelvükből. Magyar nyelv és irodalomból egyetlen érettségiző bukott, matematikából, történelemből és a választott tárgyból arányaiban feleannyian hasaltak el a magyar diákok közül, mint román társaik.

A gyenge román teljesítmény miatt a magyar vizsgázók 64,37 százalékának sikerült a nyári érettségije, a román tagozaton pedig 80,40 százalékot értek el, a megyei összesített eredmény 69,36 százalék. A különbség a két-három tantárgyból bukott érettségizők összehasonlításából is kiderül, bár a százalékos arányok közel hasonlóak, a magyar diákok esetében legtöbbször a román is a vétkes tantárgyak között szerepel, ami rontja a statisztikát.

Kiss Imre leszögezte: az ilyen részletes elemzés nélkül hamis a megye eredményei­nek összehasonlítása nem azonos etnikai összetételű térségekével, és bárhogy vesszük, a román miatt a magyar gyermekek hátrányban vannak az egyetemi felvételin is, mert hiába jók matematikából és a többi tantárgyból, ha megbuknak románból. A főtanfelügyelő abban bízik, az ötödik osztályban idéntől bevezetett új speciális román tanterv hozzásegíti a tanulókat a jelenleginél jobb kommunikációs készség kialakításához, és nem kell várni az eredményre nyolc évet, amíg ez a nemzedék eljut az érettségiig.

Fekete Réka / Háromszék