Rosszul lett a tűző napon a német kancellár, Angela Merkel, miközben Berlinben az ukrán elnököt fogadta.

A ceremónia közben a Volodimir Zelenszkij mellett álló Merkel egyszer csak egész testében reszketni kezdett, de igyekezett uralkodni magán, és végighallgatta mindkét ország himnuszát. Azután megivott néhány pohár vizet és jobban lett, mert később minden gond nélkül végigsétált Zelenszkijjel a vörös szőnyegen.

Később a sajtótájékoztatón pedig már azt mondta, hogy jobban nem is lehetne, majd rátért arra, hogy miről egyeztetett vendégével. Hangsúlyozta, hogy Németország "teljes erővel" kiáll a kelet-ukrajnai válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodás végrehajtása mellett.

Zelenszij pedig arról beszélt, hogy a nyugati államoknak ki kell tartaniuk az Oroszország elleni szankciók politikája mellett, mert csak így kerülhet pont vérontás nélkül az oro sz-ukrán konfliktus végére.

Euronews