Erdély ma
Légköri jelenségek bűvkörében
Jó ideje figyelemmel követek egy székelyföldi, saját kezdeményezésként létrejött meteorológiai állomást, amely hozzám hasonlóan sokak érdeklődését felkeltette már.
Erdély ma
Jó ideje figyelemmel követek egy székelyföldi, saját kezdeményezésként létrejött meteorológiai állomást, amely hozzám hasonlóan sokak érdeklődését felkeltette már.
Erdély ma
A Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatot tesz arra, hogy a pedagógusok és az iskolai kisegítő személyzet is részesüljön a koronavírus-járvány idejére megítélt kockázati pótlékból – jelentette ki szerdán az alakulat elnöke.
Erdély ma
A tanároknak fel kell készülniük arra, hogy egyaránt képesek legyenek tanítani az osztályteremben lévő diákokat is, és azokat is, akik on-line követik az órát – mondta szerdán Ludovic Orban.
Erdély ma
Csíkszeredába, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságra helyezték át Radu Gavrișt. A Bukarestből érkező rendőrstisztet a Hargita megyei rendőrség parancsnokhelyettesi tisztségébe helyezték.
Erdély ma
A tervek szerint csütörtöktől (szeptember 3-tól) a Madarasi Hargitára vezető Filió útján elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok.
Erdély ma
Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben – közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.
Erdély ma
Szavazattöbbséggel elfogadta a kétkamarás román parlament szenátusa szerdán azt a törvénymódosítást, amely börtönnel büntetné a román nemzeti jelképek meggyalázását.
Erdély ma
Online jegyárusítás, külön be- és kijárat megjelölése, szünet nélküli előadások – többek között ezek az intézkedések szerepelnek a színházak és koncerttermek biztonságos működésének szabályait rögzítő rendeletben.
Erdély ma
A bonchidai Bánffy-kastély idén nyáron ismét oktatási építőteleppé vált sajátos keretet biztosítva a hagyományos építőmesterségek népszerűsítésének.
Erdély ma
A szoborrombolás, az emlékművek elpusztítása nemcsak az azokat felállító hatalommal való leszámolás egyik eleme, hanem megfogalmazódik benne a félelem és a frusztráció is.
Erdély ma
Nemcsak a határ túloldalán munkát vállalók léphetnek be Magyarország területére a 30 kilométeres határsávba és legtöbb 24 órára, hanem a szomszédos országok (Ukrajna kivételével) állampolgárai közül bárki más, sőt az ott élő magyar állampolgárok is.
Erdély ma
A bejrúti látogatáson tartózkodó francia elnök közölte, hogy a libanoni politikai vezetők megállapodtak egy szakértői kormány felállításában az elkövetkező két hétben.