
Kalapos Marika
Marika csinos leány volt. Enyhe kancsalsága csak növelte báját, sápadt arcbőre már-már úri finomságra vallott. Suttogták is az emberek, hogy a gróf vonásait örökölte.
Marika csinos leány volt. Enyhe kancsalsága csak növelte báját, sápadt arcbőre már-már úri finomságra vallott. Suttogták is az emberek, hogy a gróf vonásait örökölte.
Apa akkurátusan előkészíti a felszerelést: festeni fog. Hunorka éppen akkor jön ki az udvarra, rögtön tolni akarja a talicskát, amiben Apa összepakolta a hozzávalókat.
A jegyellenőrnek és a bolti eladónak, a titkárnőnek és a színésznőnek, kosárlabdacsapatunkban még a tartalékoknak is, az óvónőnek és a varrónőnek, a piaci kofának és a rendőr hölgynek.
Gyermekkoromban még komoly jelentősége volt annak, hová ülnek a templomban a nők, a férfiak és a gyermekek. Nem volt átjárás, legfeljebb karácsonykor.
Vajon hányan mondhatják el magukról, hogy ötven akárhány évesen még bármikor elmehetnek a nagymamájukhoz, gyerekkoruk helyszínére? Hányan tehetik meg, hogy odakucorodnak Mama lábaihoz, vagy csak az öreg foteljébe, s megkérik, meséljen?
Elfogadni nem tudjuk ugyan, de az évek során hozzászoktunk, hogy az erdélyi magyarság tagjait nemtelen támadások érik. Ezúttal viszont nem Dan Tanasă hivatásos magyar gyűlölő zúdította fejünkre a rágalmakat, hanem Kopacz Attila honfitársunk.
„Több mint tízezren tüntettek Bukarestben az igazságügyi törvények miatt! Az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmében, a bírói hatalom politikai befolyás alá helyezése ellen kezdődtek tüntetések Romániában!”
Megelégelte a kormány tehetetlenségét, a sok üres ígéretet, ezért saját zsebből fizette ki egy méter autópálya megépítését egy bukovinai vállalkozó.
Hát mi is így megyünk majd haza. Mintha meg se jártuk volna Európát. Hazamegyünk, s végre valahára otthon leszünk valahol ebben a nagy világban.
Itthon vannak a messzi földön élő unokatesók, ezért Hunorka Apával és Anyával lerándul egy kis rokonlátogatásra. Egy közepes méretű falusi házba lépnek, ahol a nappalit most gyermekek uralják.
A felejthetetlen Tempfli József püspök atya temetési szertartásán jártam legutóbb a nagyváradi római katolikus székesegyházban.
A Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil fórumának képviselői ismét, már sokadszorra elsírták magukat. De ne hagyjuk magunkat félrevezetni, mert ezek nem a köztünk élő egyszerű román embereket képviselik.