Erdély ma
A rendszeres kávézás jótékony hatással lehet az egészségre
A rendszeresen kávézók bél mikrobiomja egészségesebb, mint azoké, aki alig vagy egyáltalán nem isznak kávét – állapította meg egy új amerikai tanulmány.
Erdély ma
A rendszeresen kávézók bél mikrobiomja egészségesebb, mint azoké, aki alig vagy egyáltalán nem isznak kávét – állapította meg egy új amerikai tanulmány.
identitás
Veress Ábel zongoraestjére kerül sor 2019. október 30-án, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
identitás
Új produckióval készül az M Studio, az előadás rendezője, koreográfusa Ermira Goro, a brit DV8 Physical Theatre előadóművésze. A bemutatóra október 30-án, szerdán 18 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban.
Erdély ma
A rendőrség melletti kis zsákutcában áll a vár kapuépülete. Kapunyílása bedeszkázva, kőből rakott reneszánsz kapujának timpanonjában kőbe faragott, több gyűrűből álló tárcsa, közepe sima.
identitás
November 2-án, szombaton este 19 órától idén utolsó alkalommal, csökkentett jegyárakkal lesz látható Sepsiszentgyörgyön a Lewis Carroll meseregényei alapján készült Alice c. előadás.
identitás
Az iskolai heti óraszám csökkentése, amely látszólag hasznos a tanulók számára, 25 ezer pedagógus elbocsátását vonhatja maga után – hívja fel a figyelmet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) által csütörtökön kiadott közlemény.
identitás
Az életük kockáztatásával adtak hírt a magyar forradalomról a külföldi tudósítók, a Paris Match riporterét, Jean-Pierre Pedrazzinit a pártház ostrománál érte halálos találat.
identitás
Harmadik alkalommal rendezik meg Sepsiszentgyörgyön a FLOW Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivált november 13-17. között. A FLOW3 idén is a kortárs tánc-szcéna reprezentatív irányvonalaiból mutat be előadásokat.
identitás
A Hagyományok Háza Vízmelléki népzene címmel adott ki hangszeres népzenei példatárat. A Horváth Attila – Árendás Péter gondozásában megjelent kiadvány hiánypótló értékeit az előbbi társszerző foglalja össze.
Erdély ma
Eredeti jegyzőkönyveket, jelentéseket, valamint főhatósági iratokat közreadó és éppen ezért tartalmát tekintve döbbenetes könyv jelent meg El a hontalanságba… – az 1916-os román betörés az unitárius egyházi forrásokban címmel.
Erdély ma
Írásommal vissza szeretném adni az elmúlt hétvége hangulatát, nem egy tárgyilagos beszámolóra törekszem, hanem inkább érzéseket, élményeket szeretnék megosztani, melyeket megtapasztaltunk, melyeket leolvastam az arcokról.
Erdély ma
Az 1956-os szabadságharc emléke előtti tisztelet jegyében, a kommunista diktatúra elleni áldozatokra emlékezve, koszorúztak Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt tagjai és vezetői.