Fotó: infostart.hu

Hosszú Katinka címét megvédve aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság keddi nyitónapján.

A 29 éves versenyző úgy jutott a döntőbe, hogy az előfutamok során több mint négy másodperccel úszott jobb időt, mint a második francia Fantine Lesaffre.

Hosszú már pillangón erődemonstrációt tartott, jó egy testhosszal ment el a mezőnytől, ezt az előnyét pedig háton nagyjából megduplázta. Ekkor még világcsúcs-részidőn belül úszott, de a mell után már a képzeletbeli vonal mögött haladt. Félmedencés fórral vágott neki a négy hossz gyorsnak, nem lehetett megszorongatni és hatalmas fölénnyel, 4:21.40 perces idővel győzött.

A háromszoros olimpiai bajnok – aki pályafutása 14. vb-elsőségét gyűjtötte be 25 méteres medencében – minimális pihenőt követően már a 100 méter hát elődöntőjében volt érdekelt, ahol ugyancsak címvédőként, illetve világcsúcstartóként ugrott medencébe. Akárcsak az előfutamban, az amerikai Olivia Smoliga óriási tempót diktált,

Hosszú ugyanakkor nagyon jól tartotta magát és a harmadik idővel (56.46) lett döntős.
A hangcsoui uszodában néhány magyar zászlót is kifeszítettek a szurkolók, éppen a rajtkővel szemben lévő sorok egyikébe.

Magyar szempontból csendes lesz a szerdai versenynap, ugyanis a délelőtti előfutamokban csak Dudás Dániel (200 m gyors), Hosszú Katinka (200 m pillangó) és Kapás Boglárka (800 m gyors) lesz érdekelt.

–-

Hosszú Katinka a Hangcsouban zajló rövidpályás világbajnokság nyitónapján 400 méter vegyesen nyert aranyérme után azt mondta, nem számított rá, hogy az idei hosszabb kihagyást követően ilyen gyorsan újra formába tudja hozni magát.

A háromszoros olimpiai bajnok úszó kedden óriási fölénnyel győzött (4:21.40), és élete legjobbjától (4:19.46)alig két másodperccel maradt el.

"Nyáron Glasgow-ban nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül visszahozni a formám, de nagyon jól érzem magam a vízben. Mondhatnánk, hogy az érzés nem számít, de nagyon is, hiszen tudom, van még bennem. Saját magamat is megleptem ezzel" – nyilatkozta az MTI-nek a 29 éves Hosszú, hozzátéve, hogy "kicsit biztonsági úszással" vágott neki a finálénak.

A rövidpályán 14-szeres vb-győztes úszó kiemelte, még többet kell edzenie ahhoz, hogy tovább javuljon, ugyanakkor a sok negatívumtól eltekintve jót tett a szervezetének az idei pihenő.

"Ezt nem nagyon ismertem be eddig. Viszont most egyáltalán nincsenek fizikai fájdalmaim, ami kicsit furcsa, hiszen korábban sokat fájt a vállam, de erről direkt nem is akartam beszélni" – tette hozzá.

Hosszú Katinka szerdán a 100 hát döntőjében biztosan ott lesz – a délelőtti programban 200 méter pillangón kerülhet a fináléba -, és mint mondta, óriási "lutri lesz az a futam."

Hosszú a harmadik idővel jutott a 100 méter hát döntőjébe, ebben a számban is címvédőként, valamint világcsúcstartóként érdekelt.

–-

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok úgy került a fináléba, hogy az előfutamban az utolsó fordulót követően lépett el ellenfeleitől, ahogyan fogalmazott, könnyed úszással szerezte meg összesítésben a második időt és az azzal járó ötös pályát.

A döntőben jóval erősebben kezdett, féltávnál minimális előnnyel vezetett, de óriási csatát vívott a jól forduló Kelsi Dahliával. Az amerikai az utolsó fordulót is tökéletesen vette, s úgy tűnt, nem lehet megfogni, de a Hosszú az utolsó tíz méteren hatalmasat hajrázott, s jobb benyúlással nyert, 2:01.60 perccel, 13 századdal előzte meg Dahliát. Két évvel ezelőtt, a kanadai Windsorban 74 század választotta el a két úszót.

A harmadik helyen a japán Haszegava Szuzuka (2:04.04 p) végzett.

Hosszúnak ez volt pályafutása 15. rövidpályás világbajnoki címe.

Magyar idő szerint 13.31 órától a 100 méter hát fináléjában is medencébe ugrik.

–-

Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 100 méter háton a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnoknak több mint egy órája volt a regenerálódásra a 200 méter pillangón aratott győzelmét követően, ami – a reggeli előfutamok után adott nyilatkozata szerint – teljesen optimális.

A szám magyar címvédője és világcsúcstartója kiválóan kapta el a rajtot, az iramot azonban az első ötvenen a mellette úszó két amerikai diktálta. Akárcsak a 200 méter pillangó fináléjában, a magyar versenyző ezúttal is az utolsó 25 méteren ment hatalmasat, s az utolsó métereken már úgy tűnt, legyőzheti Olivia Smoligát, végül 56.26 másodperces idővel csapott célba, az amerikai azonban egy hajszállal korábban érintette a falat, s hét százados előnnyel győzött. A harmadik helyen holtversenyben a brit Georgia Davies és az ausztrál Minna Atherton (56.74-56.74) végzett.

A 29 éves Hosszú a harmadik érmét szerezte a kínai városban, kedden 400 méter vegyesen, szerdán korábban 200 méter pillangón védte meg világbajnoki címét.

Göbölyös Gábor / MTI (összefoglaló)