Archív fotó az Olt utcai munkálatokról

Sepsi Út-építő név alatt Sepsiszentgyörgy önkormányzata saját céget hoz létre, amely kisebb útjavítási, útfestési vagy karbantartási munkálatokat is elvégezhet majd a város területén. Az erre vonatkozó határozatot legutóbbi ülésén hagyta jóvá a város képviselőtestülete.

A határozattervezet előterjesztésekor kiderült, hogy egy ilyen cég létrehozására azért van igény, mert így például az útjavítási munkálatokat helyileg és hatékonyabban tudják majd megoldani, nem függve a közbeszerzéseket megnyerő, megyén kívüli cégektől.

A módosult közbeszerzési törvény most lehetőséget nyújt arra, hogy egy önkormányzat, amennyiben rendelkezik egy, a karbantartási munkálatokra szakosodott céggel, ezeket közbeszerzési eljárás nélkül elvégezze. „Ezt a lehetőséget próbáljuk most kihasználni, és létrehozni egy olyan céget, amelyiktől azt várjuk, hogy időben, dinamikusabban, rugalmasabban és jobb minőségben végezze el a munkálatokat”, jegyezte meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Antal Árpád polgármester további érveket is felsorakoztatott az önkormányzati cég létrehozása mellett: munkahelyeket teremtenek, illetve helyben marad a pénz.

A jogszabályok értelmében szükség van egy társrészvényesre is, és ezt a kérdést a Sepsiipar kft. bevonásával oldják meg.

Kiss Edit / Székely Hírmondó