Forrás: dunataj.sk

Szükségállapot idején a sajtóra is plusz feladatok hárulnak: kötelessége terjeszteni azokat a hatóságok által elrendelt intézkedések, amelyek – ez esetben – a koronavírus-járvány terjedésének korlátozását szolgálják.

Ez ügyben aligha lehet panasza a helyi és központi hatalomnak: a rádiók, tévék, újságok felelős módon viszonyultak a helyzethez, lehoztak minden létező utasítást, közleményt, rendeletet, némelyek saját „Maradj otthon” kampányt indítottak, jeléül annak, hogy – saját eszközeikkel – megpróbálnak hozzájárulni a helyzet javításához.

Ez azonban nem jeleneti azt, hogy feladja eredeti szerepét, amelyet sokan a „demokrácia láncos kutyájaként” határoznak meg, és amelyik ugat és harap is, ha kell. Nem jelenti azt, hogy nem teszi közzé, ha a hatóságok csalnak, lopnak, hazudnak, félrevezetnek, vagy „csak” elhallgatnak dolgokat, legyen szó a hazaérkezettek kötelező elkülönítéséről, vagy a suceavai kórházban történt katasztrófáról, még ha a belügyminiszternek nem is tetszik.

Hogy az elsőnél maradjunk, mert az érint jobban minket: becslések szerint 800–900 ezer ember jött haza, ehhez képest a legfrissebb adatok azt mondják, hogy 12.218 ember van hatósági karanténban, további 119.218 otthoni elkülönítésben. A többiek merre vannak?

De a belügyminiszternek egyéb dolga van. Miután szimbólumgyalázást követ el azáltal, hogy Románia nemzeti himnuszát rendőrautók ócska fémdobozaiból „nyomatja” maximális hangerővel, most újságírók ellen tesz bűnügyi feljelentést, mert olyat merészeltek írni, ami nem tetszik őminiszterségének, és nem hajlandók kiadni a forrást, hogy honnan tudják. Pedig nem ártana tudni: az újságíró nem köteles megnevezni forrásait (sőt, ha ad magára valamit, megvédi azokat), és ilyen pert nem lehet megnyerni.

Illetve Romániában lehet, hogy meg lehet, de eddig kivétel nélkül az összes ilyen elbukott az Európai Bíróságon. Mert a sajtó – civilizált országban – nem a hatalom szolgája. Hogy a romániai sajtó – s ezen belül az erdélyi magyar sajtó – mennyire teszi a dolgát, az – majd békeidőben – megérne egy átfogó elemzést…

Erdély András / Székely Hírmondó