(Archív felvétel)

Több sárgaságos megbetegedést jelentettek az elmúlt napokban Bihardiószegről, eddig 11 személyt, 4 felnőttet és 7 gyereket diagnosztizáltak ezzel a kórral, tudtuk meg a település vezetőjétől, Mados Attila polgármestertől. Az eddigi információk szerint hepatitisz A fertőzésről van szó, valamennyi beteg a község cigánysorán lakik. A polgármester elmondta, miután észlelték a bajt, azonnal fertőtlenítették azokat az osztálytermeket, ahol sárgaságos tanuló volt. Remélhetőleg sikerült lokalizálni a betegséget s nem lesznek újabb esetek.

(Archív felvétel)

A hepatitisz A típusú fertőző májgyulladást a piszkos kéz kórjának nevezik még, a nem megfelelő higiéniai körülmények miatt terjed. Igen ragályos megbetegedés, ezért nagyon fontos, hogy ahol felüti fejét, azonnal értesítsék a járványügyi szakorvosokat, a betegeket elkülönítsék, az érintett helyiségeket fertőtlenítsék.

A vírus a fertőzött ember székletével a környezetbe kerül, ahol nagyon sokáig életképes, majd szennyezett étel, ital, kéz, csatorna, szabad vizek közvetítésével más emberekre is átterjed. A fertőző májgyulladást elkapni sajnálatos módon nagyon könnyű. A fertőzést általában a nem megfelelő minőségű élelmiszerek, illetve ivóvizek is egyaránt okozhatják. A betegség szájon át terjed, így fertőzött környezetben megnő az esély arra, hogy akár saját kezünkkel is megfertőzzük magunkat.

Egy fertőzött környezetben elég, ha nem tiszta vízzel mosunk kezet, majd utána a szánkhoz nyúlunk. A Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság regisztrálta a diószegi megbetegedéseket, figyelik a fertőzött közeget. A cigánysorról elindult fertőzés esetében külön veszélyforrás, hogy Diószegről (főleg hétvégeken) nagyon sok roma jár be a megyeszékhelyre „guberálni”, s ezek a személyek nem egyszer igénybe veszik a tömegközlekedési eszközöket is. (szőke)

Reggeli Újság