Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Sargentini-jelentés kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. szeptember 12-én. Balra Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Ezen a napon megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az Európai Parlament (EP) döntése a Sargentini-jelentés elfogadásáról a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető hangsúlyozta: a dokumentum elfogadásával Magyarországot és a magyar embereket azért ítélik el, mert “bebizonyítottuk, hogy a migrációra nincs szükség és a migrációt meg lehet állítani”.

Szijjártó Péter szerint a döntés csalással született, mert az európai szerződések egyértelmű rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva a tartózkodó szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe. A szükséges jogorvoslati lehetőségeket áttekintik – tette hozzá.

A külügyminiszter kiemelte: a döntés újabb világos bizonyítéka annak, hogy az EP-ben masszív többségben vannak a bevándorláspárti politikusok. Azt is tudtuk, de ma be is bizonyosodott: az Európai Néppártban (EPP) is többségben vannak a bevándorláspártiak – magyarázta.

Kifejtette: minden kétséget kizáróan lelepleződött a szándék egy május utáni koalíciókötésre, amelynek értelmében a liberálisok, a szociáldemokraták és a néppártiak most Magyarországot elítélő csoportjai között egy bevándorláspárti koalíció jönne létre azzal a céllal, hogy május után is bevándorláspárti politikát folytasson az EU, és legyen lehetőség bevándorlókkal elárasztani a kontinenst.

MTI Fotó: Illyés Tibor

A tárcavezető úgy vélte, a döntésben szerepet játszott, hogy a döntéshozók tudták: Magyarország migrációpárti politikát soha nem fog elfogadni, végrehajtani, a magyarok világos döntést hoztak, hogy Magyarország soha nem lesz bevándorlóország.

Mint mondta, a magyarok arról is döntöttek, hogy csak “mi határozhatjuk meg, kivel akarunk együtt élni itt az országban”, és a kormánynak kötelessége megvédeni az emberek biztonságát és a határokat.

Szijjártó Péter kijelentette: “minősített hazugságokkal van tele” a jelentés, ez egy “bevándorláspárti vádirat” Magyarországgal szemben. A kormány a cáfolatát tényszerűen egy 108 oldalas dokumentumban minden EP-képviselőnek eljuttatta, de a vita bebizonyította, hogy a tények nem számítottak – közölte.

Kitért arra: 69 megállapítás van a jelentésben, amelyből 13 olyan ügyre vonatkozik, amelyeket már elrendeztek. Ezeket újranyitja a jelentés, vagyis azt mondja, hogy felesleges megállapodni az uniós intézményekkel, mert egy másik intézmény bármikor újranyithatja az ügyet – mutatott rá.

A külügyminiszter szerint 19 olyan ügy van a jelentésben, amelynél folyamatban van a párbeszéd, az eljárás, a konzultáció. 37 hamis, hazug, méltatlan, alaptalan, Magyarországot sértő vád is van benne, ezeknek nincs közük a valósághoz – mondta, példaként említve, hogy antiszemitizmussal vádolja Magyarországot a jelentés, azt állítja, hogy nincs sajtószabadság az országban, és sérül az akadémiai szabadság.

Úgy látja, koncepciós eljárás zajlott, mert Sargentini úgy állította össze a jelentést, hogy hivatalos delegáció nem érkezett Magyarországra, kizárólag a kormány ellen nyíltan állást foglaló NGO-k véleményét vette figyelembe, és csalással fogadták el a dokumentumot.

Szijjártó Péter kiemelte: azért harcolnak, hogy olyan EP, Európai Bizottság és EPP legyen, ahol a bevándorlást ellenzők vannak többségben.

Kérdésre közölte: a Fidesz az EPP, a legerősebb pártcsalád tagja, és annak legsikeresebb pártja a saját hazájában élvezett támogatás alapján. Azonban világossá vált, hogy a migráció kérdésében komoly megosztottság van az EPP-n belül. Azért küzdünk, hogy “a mi álláspontunk kerüljön többségbe”, hogy az EPP visszatérjen a kereszténydemokrata útra, ami az európai identitás megőrzését, a kereszténydemokrata hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti – mondta. Ezért “küzdünk, amíg lehet” – fűzte hozzá.

Szerdán megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az EP, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.
A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

MTI

8 hozzászólás

  1. rP

    Szargentini a szarosek szaros szekeret huzogassa nyalogassa s a tobbi nyalo megy utana degeneralt genes holland zold moszat

    Válasz
  2. Sorok-Soros

    Az oktondi az sajat maga ellensege. Az nem iskolazott,vagy nemzeti,vagy faji fuggo. Az csak szimplan lokott.

    Válasz
  3. Tóducz

    Dzsorzs Soros bosszúja a szülőföldje ellen, a multikulti soros eubábuk segítségével! A Sargentini Soros zsoldos!

    Válasz
  4. JUSTTHEREAL

    Beakadt a lemez Sorosnál? Semmi köze a migrációnak ahhoz, hogy Magyarországot Európa 2/3-a nem tartja jogállamnak.

    Válasz
    • backspace

      Kit érdekel , hogy mit gondol néhány européer díszmajom? Európa kétharmadát nem az a néhány NGO jelenti. Szorul a libsin a hurok. Ezért rúgkapálnak ennyire színpadiasan. Hány európai civil életébe került eddig az erõltetett multikulti? Három évtizede bombázzák hõsiesen az arabok hol egyikét hol másikát , Líbiában mit csináltak ? Nyolc éve lövik egymást a mai napig . Hatalmas lépés a jogállamiság fele. Az európai terrorcselekmények szálainak többsége brüsszelbe mutat , a bürökraták alig félmérföldes körzetébe . Ha nem tudnak arról , ami az orruk elõtt zajlott és az meglepte õket , mit akarsz ezer meg ezer kilométerekkel odébb??? Ezek a díszmajmok nem képesek a szolgáik nélkül egy európai várost megmutatni a térképen. Elmakogják igazi díszmajomként az eléjük lökött beszédet . Személyeskednek mint akármelyik piaci kofa , mert csak erre képesek . Korrupció ? A brüsszeli lobbinegyed , az a korrupció verhetetlen melegágya. Nyíltan dicsekedett a tévében , hogy jaj milyen okos a spekuláns , mert Ukrajnában idejében elhelyezte az OSF alapjait , sõt aktívan résztvett a puccs támogatásában. Mi lett a vége ? Most is lövik egymást , tízezren haltak meg ? Százezrek menekültek ? Mert az elfajzott istennek képzeli magát és arroganciájában letojta hatmillió másik akaratát? Azok nem emberek és nincsenek jogaik? Katalóniában uniós értékek mentén verték agybafõbe a fasiszta csendõrállatok az erõszakmentesen papírral pecséttel véleményt nyilvánító civilek ezreit? Verhofstadték timmermansék meg ez a ribanc is , verték az asztalt , hogy legyen vége ???? Három napig kussoltak , nem akarták tudomásulvenni a kellemetlent. De kiáll a vén alkoholista gyagyás és azt mondja megsegítjük Afrikát ??? Hagyjuk má a szépítõ rizsát. Lehet lökni a populizmust meg egyebeket , a migránsok áldozatainak száma hatványozottan emelkedik . A barátaik , rokonaik és velük rokonszenvezõ ismerõseik számával egyidõben. Azokat pedig nem lehet szép rizsával újra meg újra becsapni. Idõ kérdése , amíg ez a hazugságra épített birodalom darabjaira hull , Makron egy gyáva piperkõc , bátran bombázza a homokbuckát , miért nem köt bele Indiába ? Theresa egy hazug némber , mint kiderült , egy angol görcs a pódiumon , a pódium alatt a fegyverkereskedõ férjével. Merkel ? Wir saffendász? A Pegida és az AFD saffendász , merkelék a migránsbünözést és térfoglalást nem tudják visszafordítani , elvesztik a támogatást , elbuknak. Nincs az a pénz , vagy csillogó hazugság , ami visszadhatná az életét a nyugat bombái elől menekülő vízbefúltnak.NIncs az a csillogó multikultis szivárványhazugság ami visszaadhatná a Nisai áldozatok életét . A leszakadt hídról a francia hebdós majmok milyen rajzokat jelentettek meg? Uniós érték csúfot üzni a holtakból ? A görögöt szétkapták és kivégezték a pénz-sakálok , ott már nincs több hús a csonton , a dögevõk most új áldozatot keresnek. Ki lesz az ? Melyik periférikus ? Ennek az irgalmatlanul ömlõ szemétségnek nem határozottan de kegyetlenül ellenállni kötelezõ . Az a legolcsóbb . A prevenció.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Ki lesz az uj aldozat,hat a bakkspacek akik kapaloznak,a vizbefulas ellen es levelekbe kapaszkodnak. Mar csak egy egy lelegzetet tudnak venni a fulladasok kozott. Konyec. Prevencio? Mi ellen? A hulyeseg ellen? az lenne a legnagyobb talamany a vilagon,csak az a problema,hogy vannak olyanok akiknek nem eleg egy ket tabblettaa,hanem lapatszamra sincs hatas. Az olyanokat kell hagyni,hogy elsorvadjanak. Idovel ugy is az lesz.

        Válasz
        • backspace

          Sorok úr , ön bevette a tablettát , abban biztos vagyok. Különben feltünt volna hogy Nikki Hazug Haley Idlib terroristáinak megsemmisítését humanitárius katasztrófának nevezi . Harminc év gyilkolás a Közel-Keleten az semmi. Az utolsó terrorista fészek felszámolása katasztrófa . Miért? Személyeskedés helyett válaszolhatna , de ilyet ön sosem tesz , a tabletta … az …
          Sorok úr , ön bevesz minden tablettát kérdezés nélkül , az is biztos. Különben feltünt volna , hogy a Las Vegasban 6-14 éveseknek rendezett amatõr hackerversenyen harminchat gyerekbõl harmincnégyen kevesebb mint tíz perc alatt feltörték az amerikai választási rendszer háromszázmillió dolláros programját , sikeresen módosítva a voks-gépek adatait is. Ennyit ér a háromszázmillió dollár.
          A dörgedelmet a külsõ beavatkozással pedig a mai napig nyomatják , fontoskodó ,tablettával agyondrogozott tekintélykövetelõ bizottságok.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Hat nem csodalkozom,hogy mint irja a gyerekek feltortek a micsodat?,ha olyan oktatojuk volt mint maga. Magatol kitelik,meg aztan olyan jol informalt,minden vezetorol,a vilagrol,es azt hiszem valami josnovel egyuttesen kavarjak ki ezeket,miutan a hazipatikai csodaszerbol bezabal.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.