Az Európai Unió eszméivel ellentétesnek nevezte az Európai Parlament Magyarországgal szembeni döntését Beata Szydlo lengyel kormányfőhelyettes az MTI-nek csütörtökön.

Képtalálat a következőre: „Beata Szydlo”

Beata Szydlo / Fotó: buzz.gazeta.pl

A volt kormányfő a közszolgálati televízióban elmondta: a Sargentini-jelentés megszavazása “ellentétes az EU eszméivel, az EU-t egyesítő és alkotó minden elvvel”.

Szydlo szerint hosszabb ideje észlelhető, hogy az unióban Lengyelországot és Magyarországot “erőteljesen megbélyegzik”. Ennek az az oka, hogy a két állam “nem ért egyet az EU által folytatott hibás politikákkal, sőt merszük van hangosan kimondani nézetüket” – mondta. “Ezért, mint kiderült, büntetés jár” – fűzte hozzá.

Véleménye szerint egyes uniós vezetők nem akarják bevallani hibáikat. Név szerint Angela Merkel német kancellárt említette, nevek említése nélkül megnevezte Franciaországot is.

Merkel “nem vallja be hibáit, hiszen olyan politikusról van szó, aki bizonyos pillanatban a migrációs politikára kezdte építeni egész politikai karrierjét” – jelentette ki Szydlo.

Uniós vezetők “egyes tagállamokat erőszakkal akarnak rávenni”, hogy vállalják a nyugat-európai országokban hozott döntések következményeit – szögezte le Beata Szydlo.

Több lengyel vezető politikus szolidaritásáról biztosította a magyar kormányt szerdán, a Magyarország ellen az uniós alapszerződés hetes cikke szerint indítandó eljárást támogató EP-szavazás után. A lengyel külügyminisztérium közleménye szerint Lengyelország a Magyarországgal szembeni esetleges uniós szankciók ellen fog szavazni.

Lucie Szymanowska / MTI

2 hozzászólás

  1. Darvas-Kozma József

    “Ha külföldön vagyok, sosem bírálom vagy támadom országom kormányát. Amikor aztán hazajövök, bepótolom a dolgot” – mondta Churchill.
    Ezt a magyar balos és liberális EU-s képviselők mikor tanulják meg?
    “Magyar lengyel két jó barát, együtt harcol s issza borát!”

    Válasz
  2. Tóducz

    Bem apó örökösei nem hazudtolják meg legendás tábornokuk véleményét a magyarokról!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.