Fotó: 24.hu

A legutóbbi fejlemények tükrében fontos lenne, hogy az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács még a helyzet további romlása előtt napirendre vegye az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárást – hangsúlyozta csütörtökön Judith Sargentini zöldpárti európai parlamenti képviselő Brüsszelben.

"Az utóbbi két hét során azt láttuk Magyarországon, hogy a hatóságok menedékjogot adtak egy elítélt tolvajnak, Macedónia volt miniszterelnökének, a Közép-európai Egyetem az összeomlás szélén áll, a kormányzathoz hű médiát pedig az Orbán Viktor kormányfő szövetségese által vezetett alapítvány irányítása alá vonták" – közölte a magyar jogállamiság állapotáról szóló jelentés készítője.

"Ha az autokrácia ilyen fokú keveréke nem elég ahhoz, hogy a tanács lépjen valamit, akkor mi lehet az?" – tette fel a kérdést Sargentini az MTI-hez is eljuttatott közleményében.

"A tanácsnak össze kell szednie magát, és meg kell vitatnia a magyarországi jogállamiságról szóló jelentésünket, mielőtt a helyzet tovább romlik" – fogalmazott.

A képletesen atomfegyverként is emlegetett jogállamisági eljárást az Európai Parlament kezdeményezte szeptember 12-én a Sargentini-jelentés elfogadásával.

Az ügy innen a tagállamok kormányait tömörítő testülethez, az Európai Unió Tanácsához került, hivatalos meghallgatás még nem volt.

A miniszterek tanácsa négyötödös többséggel dönthet majd arról, hogy szerintük valóban fennáll-e a veszélye a közös uniós értékek sérülésének Magyarországon.

A hetes cikk többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett ország szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyhangú támogatása szükséges az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

Bajnok Artúr / MTI