Schiffer András / Fotó: Facebook

Kilépett az LMP-ből Schiffer András pártalapító, egykori társelnök. Közösségi oldalán hétfőn azt írta, az "utolsó csepp a pohárban" Szabó Szabolcs (Együtt) csatlakozása volt az LMP parlamenti frakciójához.

A politikus két évvel ezelőtt vonult vissza a párt vezetéséből és adta vissza parlamenti mandátumát, párttagságát azonban mostanáig fenntartotta.

Mint közölte, akkor úgy látta, másfajta közéleti szerepvállalása jótékony harmóniában lesz az LMP politikájával, de – fogalmazott -, nem így alakult. Ez számára múlt szeptemberben, a "werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá".

Miután pártja Ron Werber kampánystratégával kezdett dolgozni, fokozatosan vonult ki a párt belső életéből.

"Az utolsó csepp a pohárban: Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz" – írta, kifogásolva, hogy míg számára a szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása a cél, Szabó Szabolcs szerint a szababdkereskedelem jó.

A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva – fogalmazott.

Sorait úgy zárta: az LMP 2013-as újjászületésénél azt írta ki a képzeletbeli homlokzatra: "Van, ami nem eladó!"; azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett.

Frissítés:

Az LMP közleményében reagált a hírre, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Ebben köszönetét fejezi ki Schiffer Andrásnak. Mint írták, nélküle ez a párt nem jött volna létre, és ma nem létezne. Ő rakta le az ökopolitika alapjait Magyarországon és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy az LMP ma a régió legerősebb zöldpártja.

"Kilépését sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is" – zárul a közlemény.

MTI