Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és kancellárjelöltje, illetve párja, Susanne Thier érkezik egy szavazóhelyiségbe az előre hozott parlamenti választásokon Bécsben 2017. október 15-énFotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

„Osztrák módra elképzelt iszlámot akarunk, nem olyat, amilyen más országokban dominál.” Sebastian Kurznak ez a mondata összeforrt a 2015 februárjában hozott úgynevezett osztrák iszlámtörvénnyel, amely megtiltja muzulmán szervezetek külföldi finanszírozását, és tökéletesen jellemzi az osztrák és a nemzetközi politikába elemi erővel berobbanó „ifjú titán” tabudöntögető stílusát.

Úgy látszik, Kurz politikusnak született, tudatosan tör céljai felé. Az érettségi és a katonai szolgálat után egyetemre ment, ám jogi tanulmányait is megszakította, és azóta sem fejezte be, hogy teljes erejével a politikára koncentrálhasson. Kivételes ambícióval és energiával vetette bele magát a munkába, így míg 2010–2011-ben Bécsben az Osztrák Néppárt (ÖVP) népszerűsítésére még óvszereket osztogatott, 2013-ban, alig 27 évesen már Ausztria külügyminiszterének nevezték ki.

Ekkor ő volt a legfiatalabb külügyminiszter Európában és talán a világon is. Még mindig csak 31 éves, de az idén a pártja élére is őt választották meg, és nagyon úgy néz ki, hogy ő lesz Ausztria új kancellárja, egyben az Európai Unió legifjabb kormányfője.

Népszerűségének egyik oka éppen fiatalossága, újszerűsége. Otthonosan mozog az interneten, a közösségi médiában, és egyenesen beszél. Az idén például, amikor kirobbant a vita az osztrák iszlám óvodákról, Kurz meghökkentően röviden intézte el a témát: csupán annyit mondott, nincs szükségünk rájuk. A migráció, az integráció tehát neki nem tabutéma, sőt támogatottságának egyik kulcsa éppen keményebb álláspontja, hiszen ennek köszönhetően szerzett szavazókat a szélsőjobboldali szabadságpárttól. A hosszas politikai társbérletben elveiből fokozatosan feladó, immunrendszerében meggyengülő Osztrák Néppártot – immár elnökként – a keresztény–konzervatív gyökereihez szeretné visszavezetni.

A konzervatív gondolat viszont személyében mindig lendületességgel, lazasággal párosul, Kurz például még külföldi látogatásain is szívesen eldobja a nyakkendőt. A nyitott gallérú fehér ing hamar márkajelévé vált, profizmust, gyorsaságot tükrözve róla. Öltözködésének eltérő volta a politikai szféra kifogástalan ruhatárú, éppen ezért unalmas csúcsszereplőitől egyúttal része a néppárt új névválasztásának, új színhasználatának (fekete helyett a türkiz), egyszóval a nagyobb összképnek is. „Most vagy soha! Egy új stílusért a politikában” – hirdeti személyes honlapja, amely a lehető legtöbb elemében eltér a néppárt régi, fekete színű küllemétől.

A bécsi születésű Kurzot kimagasló politikai tehetségnek írja le Martin Kugler osztrák történész. A kutató lapunk megkeresésére azt mondta, sokan rosszmájúan fiatal Mária Teréziaként emlegetik. Hogy miért? Mert nyájas, figyelmes, meghallgatja a másikat, viszont villámgyorsan tud döntést hozni. Mérsékelt konzervatív, aki érzi, tudja, hogy a kereszténység szociális tanítása megfelelő muníció politikai irányvonalához. Mint mondta, Kurz hosszú távon gondolkodik, míg mások hosszú távon csak stratégiákat építenek.

Kuthi Áron / Magyar Nemzet