Miközben nagy erővel elkezdődött az immár megszokottá, mi több, igényeltté vált Kolozsvári Magyar Napok rendezvényfolyama, érdemes Erdély-szerte körbetekinteni: van-e minden városkában lehetőségük az ott élő magyaroknak, hogy ideig-óráig közösségi élményben legyen részük?
Hiszen amikor természetesnek tűnik, hogy a Kincses Városban augusztus derekán minőségi kulturális rendezvények pörögnek, jó arra is gondolni, ez nem volt mindig így, kilenc évvel ezelőtt fordult a kocka, egy merész elképzelésnek és sok-sok támogatásnak köszönhetően a kolozsvári, illetve a Kolozsvár környéki magyar közösség ismét magára talált. Hiszen magyar tömegrendezvényről álmodni sem lehetett ott, ahol a Funar-féle nacionalizmus eresztett mély gyökeret, peremre szorítva és megalázva a Szamos-parti város őshonos, ám megfogyatkozott magyar közösségét. És mégis: kilenc év alatt jelképesen sikerült visszaszerezni a város főterét, sikerült megbecsülést szerezni a magyar kultúrának. Szép és példaértékű teljesítmény, amely ösztönözheti a kisebb, főként szórványtelepülések magyar közösségét: szervezzenek bátran magyar napokat, ha a fiatalok közül sokan el is zarándokoltak, az idősebbeknek, a középkorúaknak szükségük van az egymásra találás óráira, napjaira.
Erdélyben a kolozsvárit több hasonló rendezvénysorozat követte, más-más városokban. Mert míg Sepsiszentgyörgyön a világ legtermészetesebb dolgának tűnik, hogy városnapok dübörögnek minden év áprilisában, másutt ez nem volt ennyire nyilvánvaló. Maguknak az ott élő magyaroknak is el kellett fogadniuk, meg kellett szokniuk, hogy újra főszereplők lehetnek saját településükön, miként az ott élő román ajkúaknak is be kellett látniuk, mellettük élnek mások is, akik büszkék kultúrájukra és nemzeti önazonosságukra.
A legnehezebb azoknak, ahol kevesen maradtak. Például a segesvári magyaroknak, akik a hétvégén másodjára szerveztek magyar napokat. A kis számukra utal közösségi oldaluk is, amely szerint rendezvényükön húszan jelezték részvételi szándékukat, és tucatnyian érdeklődtek iránta, valójában természetesen ennél többen vettek részt rajta.
Eközben a város híres történelmi központja, a vár 1999 óta a Világörökség része, idegenforgalmi látványosság, annak rendje s módja szerint az első városnapokat tavaly ott is tartották. Ám most kiszorultak onnan, kiszorították a segesvári magyarokat az egyik bevásárlóközpont parkolójába, mintha alkalmi dinnyeárusok lennének. Ott koncerteztek, ott léptek fel a gyermekek és a helybeli idősebbek dalárdája, noha a segesvári magyarok megérdemlik, hogy ők is a város szívében tarthassák ünnepüket. Annál is inkább, mert a 2011-es népszámlálás adatai szerint Segesvár 28 102 lakosából 20 874 román, 4782 pedig magyar, azaz tizenhét százaléknyian még mindig magyar anyanyelvűek.
Elfogadhatatlan ez a kiszorítósdi: tenni, cselekedni kell azért, hogy az ott élő magyarok visszaszerezzék maguknak a patinás központot, ha pedig segítségre szorulnak, hát segíteni kell nekik. Ha Kolozsváron sikerült, Segesváron is sikerülnie kell.
Mózes László / Háromszék