A Kolozs Megyei Tanács hatodik alkalommal indította el a Válaszúton található Bánffy-kastély rehabilitációs pályázatát. A korábbi alkalmakkor egyetlen vállalkozó sem jelentkezett.

Hatodik alkalommal hírdették meg kedden az emlékmű felújítására vonatkozó pályázatot az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP), miután az első öt alkalom folyamán senki nem nyújtott be pályázatot.

6 millió euró a rehabilitás értéke

A tervező márciusban kérte a Kolozs Megyei Tanácsot, hogy 8,5 millió lejjel egészítse ki a saját hozzájárulását, így a projekt új értéke eléri a 29306279 lej (kb. 6 millió euró) összeget. A pályázatok benyújtására megszabott új határidő 2020. május 11-e, a munkálatokat legfeljebb 24 hónap alatt kellene befejezni.

A nyertes vállalkozóra szorul a történelmi emlékműnek elismert Bánffy-kastély, illetve a hozzá tartozó park restaurálása. Említjük, hogy a projektet 2018 őszén hírdették meg először, amikor 13473392 lejre (ÁFA nélkül) becsülték az értékét. A beruházás költségeit az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (2014-2020) fedezik.

Kulturális központot létesítenének Válaszúton

(Volt) iskolából magas színvonalú kulturális központtá varázsolnák a Bánffy-kastélyt. A főépület és a hozzá tartozó terület felújításával megteremtenék a lehetőséget a kulturális események megszervezésére, illetve a kastély megnyitását a nagyközönség számára, látogatás végett.

A válaszúti épület a bonchidai kastély-együttes része. Az emlékmű eklektikus neoklasszicista stílusban épült, hajdanán a Bánffy-család nyári rezidenciája volt. A kastélyhoz tartozó földterület 56128 négyzetmétert számlál, ebből 644 négyzetméter maga a kastély területe. Jelenleg a műemlék csak kérésre látogatható. (monitorulcj.ro)