Sever Ioan Miu Forrás: facebook

Amikor Dragnea meg akart egyezni az RMDSZ-szel, egyes románok megijedtek, hogy a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De hogyan is néztek ki ezek a követelések – román szemmel?

Az RMDSZ nemrég kihasználta a Szociáldemokrata Párt (SZDP) szorult helyzetét (a saját kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt), hogy egy sor kéréssel álljon elé abban a reményben, hogy az SZDP-sek teljesíteni fogják kívánságaikat az indítvány megszavazásáért cserébe. Sikertelenül.

Dragnea enélkül is győzött. Mint várható volt, azon kommentárok mellett, hogy testvér, mekkora nagy kurva ez az UDeMeRájka, az interneten megjelentek a „meghalunk, harcolunk, Erdélyt megvédjük!” típusú reakciók is. Ehhez a politikusok is hozzáadták a magukét a Népi Mozgalom Pártjától és az SZDP-s nacionalistáktól egészen Iohannisig, aki fontosnak tartotta szóba hozni a senki által fel sem vetett autonómiát.

Megnéztem a romániai magyarok szövetsége által előterjesztett követeléseket, hogy lássam, mennyire abszurdak (vagy sem), és hogy az RMDSZ kurválkodásáról szóló kommentárok mellett a magyarok elleni habzó szájú kirohanásoknak van-e alapjuk. Úgy döntöttem, ebben a szövegben azokra a követelésekre térek ki, amelyeknek összefüggéseit legjobban ismerem.

A magyar pedagógiai intézetek és a magyar nyelvű orvosi tanulmányok szükségességéről Ina Funeţeannál lehet olvasni. Szintén a magyar nyelvű orvosi tanulmányokról ír Clarice Dinu is a Gândulban. A továbbiakban más RMDSZ-es követelésekről lesz szó, amelyek a parlamenti cirkusz után megválaszolatlanul maradtak.

Törvényben nyilvánítsák március 15-ét a romániai magyar közösség napjává
Az osztrák uralommal elégedetlen magyar forradalmárok 1848. március 15-én Budapesten bemutatták a 12 pontba foglalt követeléseiket. Ezek között volt a sajtószabadság, a különféle társadalmi osztályok és vallások (tehát a román ortodoxok és görögkatolikusok is) egyenlősége, de Magyarország és Erdély egyesülése is. Erdélyben ugyanis a magyarok nem ismerték el egy különálló román nemzet létezését.

Március 15-i ünnep Sepsiszentgyörgyön. Albert Levente felvétele

Az Erdélyt vérbe borító etnikumok közötti harcokra, amelyeknek egyaránt voltak román (Mihálcfalván például) és magyar (Zalatnán) áldozatai, az 1848. március 15-i momentumot követően került sor.

Tudomásom szerint – és már egy ideje figyelemmel kísérem a kolozsvári március 15-i rendezvényeket – az RMDSZ-es beszédekben ezen a napon az akkor követelt demokratikus jogokra és szabadságokra helyezik a hangsúlyt. Érdekes.
Ugyanilyen érdekes, hogy Băsescu 2010-ben üdvözölte őket, most viszont arra szólítja fel, hogy ha meg akarják tartani nemzeti ünnepüket, akkor csak Budapesten tegyék. Ami minősíthetetlenül ízléstelen politikai nyilatkozat.

Apropó, politika, tárgyalások és március 15-e: ha az SZDP-sek Romániával is törődtek volna, kérhették volna, hogy annak törvénybe iktatásáért cserébe, hogy március 15-e a magyar kisebbség ünnepe (hiszen a romáknak és a tatároknak is elismerték e jogát), az RMDSZ-esek is írjanak alá egy megállapodást, amelyben vállalják, hogy minden olyan településen részt vesznek december 1-je megünneplésében, ahol van RMDSZ-szervezet. Nem tudom, hogy ez bejött volna-e, de ez a javaslat tényleg Románia javára lett volna, nem csak az eszdépések érdekeit szolgálná.

Differenciált érettségi a kisebbségieknek

Traian Băsescu 2007 augusztusában iszonyatosan sok embert hisztérikus állapotba hozott, amikor azt mondta, hogy a magyaroknak idegen nyelvként kellene oktatni a románt. Tíz évvel később még mindig gondot okoz nekünk a kisebbségiek differenciált érettségije. Úgy látom, hogy amíg egy brassói (a magyarok aránya 9 százalék) vagy akár kolozsvári (több mint 16 százalék) magyar gyermek román többségű városában akár az utcán is megtanulhatja a román nyelvet, a helyzet Székelyföldön nehezebb, ahol a legtöbb városban és faluban a magyarok vannak többségben.

Községháza Magyarországon. Fotó: főtér.ro

Minthogy az RMDSZ ügyködései nyomán az oktatás továbbra is magyar (ahol legalább négy románóra van hetente) és román tannyelvű iskolákra oszlik, a magyar diákok az iskolában nem találkozhatnak román gyermekekkel a térségbeli kevés vegyes iskola kivételével. Ráadásul a tanmenet a nyelvtanra és az irodalomra helyezi a hangsúlyt a párbeszéd helyett, így egy román nyelvű újságírónak (nekem) tolmácsra van szüksége, hogy elbeszélgethessen a Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjaival (igaz, nem tartozik a sepsiszentgyörgyi csúcsiskolák közzé).

Ha azt akarjuk, hogy ezek az emberek már az iskolapadban megtanuljanak románul, hasznos lenne nekik differenciált tanmenetet és ebből következően differenciált érettségit kínálni. Hogy aztán ne panaszkodjunk többé, hogy a magyarok „nem akarnak” megtanulni románul. Egy régebben készült felmérés kimutatta, hogy a magyar etnikumú diákok többsége tudatában van a román nyelv szükségességének, amit egy volt helyi romántanár is megerősített, és egy differenciált érettségi esetében már nem lenne mentség a ténylegesen rosszindulatú esetekre.
A kisebbségek kétnyelvű feliratokhoz szükséges 20 százalékos küszöbének 10 százalékra csökkentése

Kolozsvár, ahol hajdanán a legtöbb magyar élt, mára magyar aktivistákkal pereskedik, mert a multikulturális Emil Boc nem akart kétnyelvű településnévtáblákat kihelyezni a város szélére, arra hivatkozva, hogy nincs 20 százaléknyi magyar. Végül többévnyi pereskedés után az aktivisták győztek, Boc pedig azt a kompromisszumos megoldást választotta, hogy egy római feliratot is hozzátett (ami, bár nekem tetszik, a történelmi pontosság tekintetében nem hibátlan).

Ezért a küszöb 15 százalékra csökkentése, ahogy az SZDP akarja és Szerbiában már megtörtént, vagy 10 százalékra, ahogy az RMDSZ kéri és Ukrajnában szintén megtörtént, megelőzné a kolozsvári cirkuszhoz hasonló eseteket. Az RMDSZ tervezetében szereplő kiegészítő (abszolút számokban kifejezett) küszöbök szintén hasznosak, és összhangban vannak az általunk aláírt európai dokumentumokkal, de azt hiszem, hogy egy olyan megjegyzés is segítene, amely szerint bármely olyan közigazgatási-területi egység, amely alatta marad e – magyar – küszöböknek, kihelyezhessen kétnyelvű táblákat, ha a helyi önkormányzat így dönt.

A városok és a falvak nemcsak a románoknak köszönhetik létezésüket és fejlődésüket, hanem azoknak is, akik mellettük éltek, nyelvük megjelenése a táblákon pedig a köszönet egyik formája, az európai szabályozásokról nem is beszélve, amelyeket egyelőre csak itt-ott, nevezetesen a lényeges pontokban alkalmazunk (szarkasztikus utalás egy ellentétes értelmű Caragiale-dráma-részletre – szerk. megj.).

A kisebbségek zászlóinak kitűzése a középületekre

Íme egy ukrajnai román véleménye a kettős mércéről:
„2014: Románia azt kéri Ukrajnától, hogy tartsa be a közigazgatási anyanyelvhasználatra érvényes 10 százalékos küszöböt, ahol jelentős román közösségek élnek.
2017: Románia nem fogadja el a 10 százalékos küszöböt a magyar anyanyelvhasználat esetében. A dákopaták pattognak, hogy kiharapnak a magyarok egy darabot Erdélyből. Összecsomagolják és Nagylak felé átviszik a határon.
Nekem sem tetszenek az RMDSZ játékai, főleg most, amikor a büntetőügyes Dragneával és Tăriceanuval paktálnak le, de meg kellene tanulnunk, hogy ne osztogassunk másoknak olyan tanácsokat, amelyeket mi magunk nem nagyon veszünk figyelembe.”

RMDSZ – szükségkurva?

Az RMDSZ olyan politikusok szövetsége, akiket összeköt az etnikum, és akiket szétválasztanak a baltól jobbig terjedő politikai irányvonalaik, de a szövetség a jobboldali európai néppártiakhoz tartozik. Idehaza (szinte) az összes párttal volt már kormányon, nagyjából mint mindegyik román, pártatlanul. Az a kísérlet, hogy az indítvány megszavazásának küszöbén szövetségre lépjen az SZDP-vel, csak a hab volt a tortán, és normális, hogy a szövetség megkapja a maga részét a koncból, tekintettel arra, hogy a többi szervezet tartózkodott (végül az RMDSZ volt az egyetlen, amely nemcsak nem szavazott, de a vitán sem vett részt, tehát nem biztosította a határozatképességet – szerk. megj.).

Nem kevésbé igaz, hogy az RMDSZ különleges helyzetben van. Egy olyan országban, ahol túlságosan gyakran csak az hallatszik, hogy „akinek nem tetszik, húzzon el”, és ezt nem követi a természetes folytatás, vagyis: „vagy változtasson valamit”, ahol egyszerűen már az is felesleges vitákat gerjeszt, ha valakik magyarul beszélgetnek az utcán, egyetlen parlamenti párt sem siet megoldásokat kínálni a magyar kisebbség gondjaira.

Ilyen körülmények között az RMDSZ összeköti a (közösség számára) hasznost a (saját zsebének) kellemessel, és bárkivel összefog, hogy teljesíthesse a magyarok kívánságait. Egy polgári párt létezése lenne az ideális, amely az egyes magyar érdekeket össze­békítené a románokéval. A tény, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség részt vett a magyar nyelv kórházi és szociális otthonokon belüli használatáról szóló törvény alkotmánybírósági megtámadásában, megmutatja, hogy ez még messze van, az RMDSZ pedig továbbra is a román politika kurvája marad, legalábbis a 2020-as választásig.(Forrás: vice.com, EuroCom)

Szerk. megj.: Akadnak olvasóink, akik számonkérnék rajtunk, magyar lap létünkre miért közlünk időnként a magyarsággal szimpatizáló román véleményeket, amikor ezáltal félrevezetjük az országos hírcsatornákhoz láncolt mazochista búsmagyarjainkat, hisz tisztában vannak ők az ellenséges közhangulattal, mi meg hazug, „megvásárolt” vélekedések forgalmazóivá válunk.

Válasz helyett példaként ajánljuk az egyre szaporodó, a sovén-nacionalista agymosást egészségesen elkerülő fiatal román véleményformálók egyikének elemzését az elmúlt hetek sovén bozóttüzeiről a romániai magyarság érintettsége kapcsán. Érdekképviseletünk gyengébb idegzetű hívei ugyanis, akik az úgynevezett kis lépések politikájához idomultan rossz­korra időzítettnek s túlságosan nagynak vélték a követelések csomagját, azt is bátorkodtak szemére hányni vezetőiknek a szövetség által bőkezűen finanszírozott, de kissé eltájolódott lakájsajtó támogatásával – lásd többek közt az ETV e heti, Sajtóprés című műsorát, amelyben az első ízben meghívott, tartalmasan ellenzéki újságírónak kellett megvédenie a házigazda-tulajdonos szövetség egyre határozottabb hangra váltó jogkövetelő politikáját, s hogy kormányválság idején (egyébként rég ránk avasodott, egyértelműen ártalmatlan, sőt, megoldottnak vélt) jogköveteléseink csekélyke részét merészelte politikai alkuba bocsátani, s ezáltal rájuk, szunnyadozni vágyó szegény magyarokra zúdította a románság kevésbé mioritikus részének felkorbácsolt haragját, hogy belezendültek az ég csatornái.

Viszont harmadnapra, csendesülvén, mégiscsak megszavazták az asztalra borított igények egy-két pontját, hogy évtizeden át húzódó egyetértés eredményeként gyermekeiteknek ne kelljen anyanyelvi szinten (nem)tanulniuk az ország nyelvét, s nyolc év múltán e szellemben érettségizhessenek is. S egy kis ráadás: anyanyelvű pedagógusképző központot hozhatunk létre (az átkosban csak Székelyföldön volt belőlük vagy négy).

S mit ád még Isten?: pénzt a nem ortodox egyházi iskoláknak is, miközben felszámolná Székelyföld fővárosának legrégibb s egyetlen katolikus gimnáziumát. S ha majd szabad lesz betegnek lenni magyarként, hát mielőbb eltüntetné az anyanyelvű oktatást a nemrég még magyar szakorvost is képző, világhírt szenvedő (mert végzettjeit nagyvilágba szóró) orvosi egyetemünkről. De önrendelkezést, azt nem, Isten is megőrizzen tőle, önrendelkezésből nem kérünk.

Bozótharc ez a javából, megalázó is néha, miközben vigyázni kell arra is, hogy akinek épp gyásza van, parancsszóra, alkuk hívására ünnepre ne cserélje, se ünnepét a gyászra, s hogy ne az egyre nyitottabb szemű románnak kelljen törnie fejét, hogy mi kell a magyarnak, szurkolunk nektek, megjövő eszű kelemenhunorok, meglódult szívű porcsalmibálintok, mondjátok csak, kérdezetlenül is, naponta mondjátok, nem választások évada ez, nagyidők járnak, ne velük foglalkozzatok, beszari választóitokkal, a jólvanígyis-magyarokkal, melldöngetve kurjongató székelyekkel, mert ideje jöttén rátok szavaznak amúgy is, ujjukba görcsült e mozdulat, sopánkodásaikkal együtt.

Népetek legyen végre, ne csak szavazóitok, emberek, kikért érdemes volt e kíméletlen kalandba belevágni, akik helyett be nem álló szájjal sorjázni kell bajaikat, mert néma gyermek szavával tudjuk, miként van… És egeresdit sem játszani, miszerint, ha betoppan a gazda, farkcsóválva cincogjuk körbe, hogy nem is gondoltunk a polcon szunnyadozó sajtra, ám az egérfogó sem játék… Biztatnánk, nem is olyan öreg fiúk, lépésváltásra biztatnánk csupán, bátrabbra, semmiképp fejvesztett ide-oda kapkodásra, megillető jogainkért való mindennapos dörömbölésre, hogy ne másoknak kelljen kitalálniuk, mivel kéne befogniuk már a szánkat, éppenséggel nem pártelkötelezett magyaroknak is, mert lassú léptekkel el lehet ugyan csoszogni, el egész a sírig… S ha túlságosan óvatosan, még azt is elfelejtjük végül, hogy mi történik mivelünk.
HÁROMSZÉK

Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük