Kép: ziarulnatiunea.ro

A következő mondás nem biztos, hogy Bogár bácsitól származott habár származhatott volna, mert stílusában és céltudatosságában nagyon arra vall.

A lövétei kollektív gazdaság (termelő szövetkezet), mely a sokat ígérő Vörös Hajnal kollektív gazdaság névre hallgatott, a világ legnyomorúságosabbika volt. Tíz gazdánál többen nem tevékenykedtek ott a vége fele a kollektívelnökkel, titkárnővel és raktárossal együtt! Megjegyzendő, hogy nagyon buta ember lehetett az, aki oda kollektívgazdaságot tervezett tekintve a falu domborzatát, sovány minőségű szántóföldjeit. Ugyanis, ha valaki ki akar mozdulni a helységből, annak mindenfele hegyre kell mennie, kivételt képez Almás község iránya, valamint egymást érik a sziklás hegyek és suvadások. Ráadásul még az ottan élő székelyek is annyira nyakas népek, hogy az Istennek sem akartak beállni a közösbe.

Ezek után értető módon ez a gazdaság kínosan működött és mindenki szeretett volna menekülni tőle. De a kommunista diktatúra egyben tartotta őket.

Történt egyszer, hogy nagyon fontos ügyet tárgyalt a gazdaság nagygyűlése, nevezetesen: lopáson értek egy tagot. Az igazság az, hogy lopni mindenki lopott, mert melyik kollektív gazdaságból nem loptak abban az időben? De ez az eset annyira kirívó volt, hogy példát kellett statuálni. Ezért a többség hajlott arra az ítéletre, hogy a tettest ki kell zárni a gazdaságból. Ebből az alkalomból született a következő fennmaradt mondás:

– Elvtársak, nekem az a véleményem, hogy ne zárjuk ki a gazdaságból a vétkest, mert azzal nem büntetjük, hanem jót teszünk vele, amit nem érdemel meg! Inkább sínylődjön itt közöttünk élete végéig!

Hiába volt ez a kijelentés bizonyítható igazság, mégis hatalmas felfordulást okozván pártbizottsági ügy lett belőle, ami lassan elcsitult és a vétkesnek is megbocsájtatott!

Ez a megtörtént eset nem véletlenül jutott eszemben. Igaz, hogy azért árnyalati különbség van a Kovászna, Hargita, és Maros megyei Románok Civil Fóruma követelése valamint Bogár bácsi kijelentése között. Míg a Bogár bácsié leplezett paródiával gúnyolja ki a kommunizmus hiányosságait, addig a Románok Civil Fóruma nyílt rosszindulattal kifogásolja a Magyarország székelyeknek juttatott huszonöt milliárd forintos segélyét, mi több felhívja a román állam figyelmét az ellenlépések megtételére!

Tehát a velünk együtt élő román testvéreink azt követelik, hogy „sínylődjünk velük”, hogy nekünk ne legyen jobb, mint nekik! Ahogy a panaszukból kiderül, nem azt fájlalják annyira, hogy nekik össze-vissza kevesebb jut, hanem azt hogy nekünk, székelyeknek több, és ez által még nagyobb, előre nem látott veszélyeknek lesznek kitéve!

Egyúttal azt is elsírják, miszerint az Ifjúsági Minisztérium visszautalta a helyi tanácsnak a sepsiszentgyörgyi sportbázist. Az nem számít nekik, hogy a helyi románság is profitál belőle – ha az ő kecskéjük is megdöglik, a székelyeké is dögöljön meg!

Továbbá a szokásos fájdalmukat is kisírják, miszerint az állam ismét magukra hagyja őket a „szegregácionista” magyarokkal szemben! Valamint kérik, hogy a legfelsőbb védelmi tanács tűzze napirendre a székelyföldi románok „nehéz helyzetét”!

Ehhez szeretném hozzátenni, hogy ezt a bizonyos „nehéz helyzetet” felsőbb bíztatásra önmaguk kreálják, melynek alapja az intolerancia és a xenofóbia. Mivel a köztünk élő románokat emberemlékezet óta soha senki nem bántotta, előrehaladásukban nem gátolta, ellenben maga az állam, az ortodox egyház és a nagy üzletláncok folyamatosan előnybe részesítik a székelyekkel szemben! Őket titkon csak az zavarja, hogy mi miért vagyunk itt közöttük nagy többségben!

Egyébként van egy hatásos érv, ami ellentmond az ők állítólagos nehéz helyzetünknek, nevezetesen az, amikor a folyamatos panaszuk és kilátástalanságuk ellenére egyre csak szaporodnak Székelyföldön és az ortodox egyház egyre hatalmasabb birtokokat tudhat magáénak! Ha igaz volna szűnni nem akaró rágalmazásuk, akkor innen minden román menekülne!

Ugyancsak kitérnék egy másik fájdalmas panaszukra, amelyet gyakorta emlegetnek, a „szegregációra”: A szegregáció latin eredetű szó melynek tág magyar jelentése van, a legfontosabb: szétválás, hasadás, elkülönülés!

Lehet-e szegregációról beszélni abban az esetben, ha soha nem voltunk egyek? Válhatunk-e szét, hasadhatunk-e el, különülhetünk-e el valamitől, amivel nem tartoztunk egybe?

Mert, úgy-e, mi más nemzet vagyunk évezredek óta, más a nyelvünk, kultúránk, nemzeti hagyományaink, vallásunk, lelki beállítottságunk és különbözik a történelmünk is!

Bizonyos tehát, hogy mi nem szegregálódunk, nem válunk szét, nem hasadunk el, csupán próbálunk fennmaradni nemzeti adottságainkkal egyetemben a mi ősi földünkön! De ettől még élhetnénk békében, ha mindezen alapvető jogaink nem ütköznének a ti intoleranciátokkal, xenofóbiátokkal!

A humánus, keresztény, testvéri egymás melletti élés az, amikor nem akarjuk erőnek erejével egymás sínylődését, hanem békében, bőségben és egymás tiszteletében élünk egymás mellett!

Az egyszerű román ember általában jóindulatú és segítőkész! Ne hallgassatok azokra, akik nem így akarják, mert azt önös érdekükből teszik és nektek is éppolyan ellenségetek, mint nekünk!

Sebők Mihály