Kedden Sepsiszentgyörgyre látogatott Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke aki Antal Árpád polgármesterrel és Herman Rosner-el a helybéli zsidó közösség vezetőjével a Vojkán utcai zsidó temetőbe látogatott.

A sepsiszentgyörgyi holokauszt emlékparkot még 2014-ben avatták a tragikus események 70. évfordulóján. A kőobeliszken a következő idézet áll:

„annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyermekember emlékére, akiket 1944-ben a városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek”,

illetve elültettek 52 fát, melyeken a gyerekáldozatok neve szerepel, illetve további hat szomorúfüzet a holokauszt 611 háromszéki áldozatának emlékére.

Sepsiszentgyörgyön tavaly döntöttek arról, hogy 52 síremléket állítanak az Auschwitz-ban elhunyt sepsiszentgyörgyi gyermekeknek. Kedden a készülő síremlékeket tekintette meg Aurel Vainer, aki szeretné, hogy az avatás országos és nemzetközi visszhangot kapjon, ezzel is elősegítve, hogy ne merüljön feledésbe a holokauszt tragédiája.

Sepsiszentgyörgyön 1944 május 3.-án jelöltek ki egy épületet a több mint 750 háromszéki és alcsíki zsidó gyűjtőhelyéül. Őket május 10-én a szászrégeni táborba szállították, majd június 1-én indították útnak a háromszéki zsidók első csoportját az auschwitz–birkenaui megsemmisítő-táborba. A 756 háromszéki zsidó munkaszolgálatos és deportált közül 148-an tértek vissza.

Kovács Zsolt / Marosvásárhelyi Rádió