Fotó: rmdsz.ro

Ha már a soknemzetiségű Erdélyben lesz idén az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, ahol egy olyan Európa mellett kívánnak hitet tenni, amely látható eredményeket tud felmutatni a polgárok számára, akkor ezeknek az eredményeknek az őshonos nemzeti kisebbségek számára is érezhetőnek kell lenniük – ezt mondta Sógor Csaba Strasbourgban.

Az Európa jövőjéről szóló jelentés kapcsán szólalt fel az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő hétfőn a strasbourgi plénumban. Elmondta: az Európa jövőjéről szóló vita az Európai Bizottság saját értékelése szerint az idén éri el az egyik legfontosabb állomását, amikor májusban Nagyszebenben az állam- és kormányfők egy olyan Európa mellett tesznek hitet, amely látható eredményeket tud felmutatni a polgárok számára. „Én azt gondolom, hogy ha már a soknemzetiségű Erdélyben lesz ez a csúcstalálkozó, akkor ezeknek az eredményeknek valóban láthatónak és érezhetőnek kellene lenniük az őshonos nemzeti kisebbségek számára is” – hangsúlyozta.

Sógor Csaba emlékeztetett: Nagyszeben egykor a többszázezres erdélyi német kisebbség egyik központja volt, ma már sajnos csupán néhány tízezer német él Románia területén. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közösség ugyanakkor 1 millió 300 ezer főt számlál és azt várja el Európától, hogy figyeljen oda arra, hogy nem használhatja szimbólumait, hogy az állam csak papíron biztosítja az anyanyelvhasználatot vagy arra, hogy éppen a magyar nyelvű orvosképzés jövője került veszélybe. „Az Európa jövőjéről szóló gondolkodásba bele kell férjenek a nemzeti kisebbségek sajátos problémái és nem maradhat tagállami hatáskör ez a kérdés” – fogalmazott az erdélyi képviselő. (az RMDSZ közleménye)

1 Comment

  1. antal m.

    A fentiekkel egyet érthetünk! Csak legyen részünkről ott az a megbízott képviselő aki meggyőzően előterjessze a 1oo éves gondjainkat!
    Ugyan akkor letenni a kellő okmányainkat írásban is!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.