Az Európai Parlament szoros eredménnyel ugyan, de megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére.

A német kereszténydemokrata politikus a csúcsjelölti rendszer ellenében lett az Európai Tanács jelöltje az egyezkedés utolsó óráiban, vagyis sikere önmagában is uniós reformnak számít. Ő az első nő, és ötven éve az első német politikus ezen a poszton, amelyet novemberben vesz át Jean-Claude Junckertől.

Cseh Katalin, a liberálisok magyar alelnöke azt mondja, hogy jövőbeni támogatásuk nem magától értetődő. Nagyok az elvárásaik, és tetteket akarnak látni, nem érik be szavakkal. Szerinte von der Leyen tudja ezt. Az Európai Néppárt egyik képviselője, volt román kormányfő, Dacian Cioloș is azt hangsúlyozza, hogy bizalmukat nem adják ingyen, és ezt többször is elmondták neki. Feltételeket szabtak, és árgus szemmel figyelik majd ezek megvalósulását.

Miután a keddi parlamenti szavazás titkos volt, nem tudni, ki támogatta és ki ellenezte a 383 igen- és 327 nem-szavazattal, 27 tartózkodás és egy érvénytelen voks mellett megválasztott Ursula von der Leyen elnökségét. A szavazás előtt a konzervatívok és a centristák mellé álltak, a szélsőjobb, illetve a radikális baloldal ellene volt. A zöldek azt mondták, nemmel szavaznak majd, de ha a parlament megválasztja, támogatni fogják a munkáját. A szociáldemokraták nem nyilatkoztak.

Euronews