Sorra jelentkeznek a Központi Választási Irodánál az elnökjelöltek: tegnap a legfőbb esélyesnek számító Klaus Iohannis államelnök és ellenzéki riválisa, a politikai osztály megújításával kampányoló szövetség képviselője, Dan Barna adta le az összegyűjtött aláírásokat, de egy nappal korábban a szociáldemokraták jelöltje, Viorica Dăncilă miniszterelnök, valamint Kelemen Hunor is megfordult az intézménynél, hivatalosan is bejelentkezve a megmérettetésre.

Bár mások is igyekeznek benevezni a versenybe, bennünket leginkább ez a négy jelölt érdekel, valószínűsíthetően ugyanis előbbi három közül kerül ki a két döntős, Kelemen Hunor indulásában pedig számunkra az a fontos, hogy mennyiben sikerül megjelenítenie az itt élő magyarság elvárásait, illetve mennyiben segíthet a kampány ezen törekvések elfogadtatásához a románság körében. Aztán meg az sem mellékes szempont, hogy Kelemen Hunor indulása révén sok erdélyi magyar számára legalább az első fordulóban megoldódhat az a dilemma, hogy kire is szavazzon – a többi jelölt ugyanis eddig nem nagyon fáradozott azzal, hogy valamilyen módon megszólítsa az országban kisebbségben élő legnagyobb nemzeti közösség tagjait.

Minden bizonnyal jóval nehezebb lesz majd a döntés a második fordulóban, bárki is jusson be a döntőbe. Az szinte borítékolható, hogy nem Viorica Dăncilă lesz majd a Cotroceni-palota következő lakója, számára már a második fordulóba jutás is bravúr lenne. Az is bizonyossággal kijelenthető, hogy Dăncilă sem az első, sem az esetleges második fordulóban nem számíthat sok magyar voksra – de egyelőre potenciális ellenfelei sem építhetnek erre.

Jelenleg a legesélyesebbnek egy Dan Barna – Iohannis döntő tűnik, nem csoda hát, ha már az aláírások leadásakor egymásnak feszültek a jelöltek. Dan Barna azt vetette a jelenlegi államelnök szemére, hogy most záruló mandátuma során inkább tűzoltóként viselkedett: amikor nagy baj volt, beavatkozott, de ha figyelmesebben, gondosabban vezeti az országot, talán nem jutottunk volna többször is oda, hogy égjen a ház – szúrt oda Iohannisnak. Az elnök sem késlekedett a válasszal, szerinte ha ő nem lett volna, a Szociáldemokrata Párt irányítása alá vonta volna az igazságszolgáltatást, és az egész országot zsákmányul ejtették volna. Persze, eme kis szurkapiszka még nem nevezhető komoly összecsapásnak, de azt azért jelzi: élesebb helyzetben nem kíméli majd egymást Iohannis és Barna, a sokak által lefutottnak vélt választás pedig tartogathat még meglepetéseket.

Erdélyi magyarként egyébként egy ilyen döntőben sem lesz könnyű a választás, hiszen az egyik jelöltben csalódtunk, a másik pedig egyelőre nem is ígér semmit.

Farcádi Botond / Háromszék