Megdöbbentő, elkeserítő, felháborító, vérlázító – jelzőket is nehéz találni azokra az ítéletekre, döntésekre, amelyek az elmúlt egy-két napban születtek magyar vonatkozású ügyekben. Ennél nehezebb már csak megtalálni a megfelelő kifejezéseket, amelyek 2018 Romániájára jellemzőek: annyi biztos, hogy valahol a magyargyűlölő-rabló-gazember-maffiózó-szekus szavak által körülhatárolt szemantikai mezőben kellene keresgélnünk.

A Péter Ferenc volt szovátai polgármesterre kirótt 42 ezer lejes bírság egyetlen székely zászlóért csak afféle nyitánya volt annak a sorozatnak, amit túlzás nélkül nevezhetünk a romániai magyar társadalmat célzó jelképes sortűznek. A bírság csak ráerősített arra a kettős mércére, amit eddig is ismertünk: 2018 Romániája nem az a hely, ahol a magyar közösség használhatja saját jelképeit. A Batthyaneum visszaszolgáltatásának elutasításáról szóló táblabírósági ítélet sem tartalmaz sok újdonságot: a restitúció amúgy is leállt a Mikó-ügy óta, igazából csak azon csodálkoztunk, hogy a visszaállamosítás nem kapott nagyobb lendületet. De erre sem kellett sokat várnunk: tegnap ugyanis a Bánffy-birtok részét képező majdnem tízezer hektár erdő visszaállamosításáról döntött a törvényszék.

A legaljasabb, a történelem legsötétebb időszakát idéző ítéletet azonban a kézdivásárhelyi fiatalok ügyében hozta a bukaresti legfelsőbb bíróság, amikor terrorizmusért öt év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Beke Istvánra és Szőcs Zoltánra. Olyan ítéletet hoztak, mely szembemegy a korábbi, alapfokú döntéssel, egy olyan eljárás végén, mely minden részletében koncepciós perekre emlékeztet, olyan vádirat alapján, melynek gerincét a Román Hírszerző Szolgálat által összeállított, nyilvánvaló hazugságokon alapuló, magyargyűlölő sztereotípiákat felsorakoztató jelentése képezte, az ügyészek pedig attól sem riadtak vissza, hogy bizonyítékok híján maguk „pótolják” azokat.

Nehezen hihető, hogy véletlen egybeesés lenne e sok, különböző ügyekben született, de ugyanazon irányba mutató ítélet. Történik ez éppen akkor, amikor a kormánytöbbség és az általuk párhuzamos államnak nevezett – többnyire titkosszolgálatokat, ügyészeket, erőszak-szervezeteket tömörítő – láthatatlan erők harca minden eddiginél élesebbé vált. És igen: azt is látnunk kell, hogy ezt a sortüzet nem a politikum, nem a kormányoldal, nem Liviu Dragneáék adták parancsba – nem kormányzati intézkedések, parlamenti határozatok ezek, hanem törvényszéki ítéletek. Az igaz­ságszolgáltatás berkeiből érkeznek, de valahol abban a szürke zónában születhetnek, amelyben a hírszerző szolgálatok titkos egyezségek alapján dolgoznak az ügyészséggel, a médiában dolgozó fedett ügynökök pedig parancsra a semmiből is magyarellenes hisztériát gerjesztenek.

Talán paranoidnak tűnhet a reakció, de felmerül a kérdés: vajon nem azért kell e magyarellenes sortűz, hogy újabb muníciót szolgáltasson az úgymond jogállamiságot védő klán számára? Hogy, most, a büntető törvénykönyv módosításának pillanatában fel lehessen mutatni: azt az igazságszolgáltatást akarja ellenőrzése alá vonni a korrupt tolvaj-banda – értsd: Liviu Dragnea és vörös bűnszövetsége –, amely mindamellett, hogy bilincsbe veri a csúnya politikusokat, száműzi az idegen jelképeket, megvédi a román állam vagyonát a magyar grófoktól, és kíméletlenül lesújt a magyar irredentizmusra is, ha van olyan, ha nincs?!

Farcádi Botond / Háromszék