Minden darabhoz emlék kötődik A szerző felvétele

Kovács-Varga Barnabás, vagy ahogy Baróton szólítják, Bari, sportolóként, szurkolóként és sportrelikvia-gyűjtőként ismert.

Gyűjteménye igencsak jelentős: tömbházlakása előszobájának minden négyzetmétere többszörösen kihasznált, sűrű sorokban kitűzve állnak a jelenlegi és az elmúlt évtizedek labdarúgását idéző zászlók, érmék, emléktárgyak, a szekrények mélyén pedig ötvennél több eredeti trikó várja, hogy néhanapján használják.

Miként sikerült mindezt összegyűjtenie? Pénzt keveset adott értük: akinek jó barátai és ismerősei vannak, az ajándékba kapja.

Fotó: Facebook

Bari és a labdarúgás bő négy évtizede jegyezték el egymást. Ifiként igazolt játékosa volt a Baróti Bányász csapatnak, megfordult a megyei bajnokságban vitézkedő Bibarcfalvánál, legszebb éveit a Nagyajtai Hargitánál töltötte, majd az Olaszteleki Előre labdarúgója volt.

A kézilabda is közel állt szívéhez: fiatalkorában a Baróti Olimpia színeit védte éveken át. Lehet, hogy csak megyei csapat volt, de azért megesett, egy-egy meccsre akár ötszázan is kilátogattak, és olyan hangulatot teremtettek a szurkolók, mintha az A-ligában játszottak volna – mondotta.

Amióta már a teremlabdarúgásból is visszavonult – ötvenéves is elmúlt, amikor ki-kiújuló sérülései miatt a stoplist a szegre akasztotta –, szurkolóként kötődik szeretett sportjaihoz.

Amíg a Sepsi OSK a másodosztályban játszott, a meccsek háromnegyedén ott volt, amióta előbb léptek, a nagyobb távolságok miatt nem tud annyira elkötelezett lenni, mint régebb, de a hazai összecsapásokra igyekszik eljutni, és ott van Székelyudvarhelyen, amikor az SZKC hazai közönség előtt lép pályára.

Folyamatosan szurkol a Magyarország hírnevét öregbítő Ferencváros, Győr, Szeged és Veszprém kézilabdásainak.

Fotó Facebook

Az egész akkor kezdődött, amikor édesapja bibarcfalvi barátjától, Virág Józseftől megkapta az Antal Zoltán–Hoffer József szerzőpáros válogatott labdarúgókról szóló, Alberttől Zsákig című könyvét, majd szintén édesapja egy barátjától az első magyar, elsősorban budapesti csapatok – a Dózsa, Ferencváros, Honvéd, Vasas – zászlóit is. Elhatározta, bővíteni fogja a kollekciót.

Az első lépések megtételében Bedő Ákos, azaz Ácsi segédkezett, aki akkor az A-ligában komoly erőt jelentő Zsil-völgyi csapat, a Jiul labdarúgója volt. Ajándéktárgyakkal lepte meg az aradi UTA és a Rapid Bukarest, külföldről a csehszlovák bajnokságban szereplő kassai vasutasok, a TJ Lokomotíva Košice küldött kisebb csomagot, aztán tucatjával érkeztek a legkülönfélébb egyesületek csomagjai. Igazi csoda volt ez abban az időben, hiszen 1989 előtt nem számított szokványosnak a külföldi klubokkal való levelezgetés, így még azon is túltette magát, hogy a küldemények közül rengeteg felbontva érkezett, s jobb esetben csak a zászló hiányzott belőlük.

A kilencvenes évek elején Magyarországon folytatta pályafutását a köpeci származású Nagy Sándor, ahol első osztályú csapatokat erősített, folyamatosan utazott, és nagy ismeretségi köre alakult ki, így könnyűszerrel tudta támogatni barátja hobbiját. Dombi András, azaz Tancsi – aki szintén több együttesben megfordult, köztük az aradi UTA-ban – is felkarolta ügyét, a Baróti Szabó Dávid Középiskola volt igazgatójának, Dimény Jánosnak szintén gondja volt arra, hogy gyűjteménye bővüljön. Zelch János az édesapja által gyűjtött darabokat ajándékozta neki, Érsek Feri bácsi az angol Chelsea és Liverpool, illetve a skót Rangers és Celtic zászlóit adományozta, Benkő Árpi bácsi veje, Madarász Imre német és lengyel zászlókat hozott egy olyan német gyűjtőtől, akinek román darabokra volt szüksége. Az elmúlt években pedig a Székelyudvarhelyen, jelenleg pedig Orosházán kézilabdázó Komporály Attila és a Kolozsváron élő Tókos Levente is jelentősen gyarapította a nem mindennapi kollekciót. Emellett a közeli ismerősök és a család tagjai, bármerre járnak a nagyvilágban, sohasem térnek haza valamilyen apró relikvia nélkül.

Fotó: Facebook

Hogy melyek a legértékesebbek? Talán a Ferencváros–VfB Stuttgart UEFA-kupa hivatalos zászlója 2002-ből, amit szintén egy erdővidéki barát szerzett meg számára. Külön-külön nem jelentenek nagy értéket azoknak a kluboknak az emléktárgyai, amelyek már megszűntek, ám ezerkétszáz darabért már komolyabb pénzt lehetne elkérni – ha eladó lenne. Pedig, amikor még fele ekkora sem volt a gyűjtemény, egy brassói úriember egy alig használt Daciát ígért értük. Kiállítást nem tervez, nagyon hiányozna a megszokott kép lakása előszobájából, ám ha valakit érdekel, megtekintheti.

„Ezekhez a zászlókhoz, érmékhez, trikókhoz és mindenféle emléktárgyhoz rengeteg olyan történet és emlék fűződik, amelyek nemcsak nekem, de szélesebb körnek is fontos. A nagyajtai Kuttlik Rudolf-emléktorna emlékzászlói egyszerű papírból készülnek, ám nekünk, erdővidékieknek, akik évek óta részt veszünk rajta, fontosak, hiszen rólunk szólnak, mi játszottunk ott. Jó dolog, hogy itthoniaknak szurkolhatunk akkor is, ha labdarúgásról, akkor is, ha kézilabdáról van szó, de az is jó, hogy van egy Fradink, amelyik nekünk is fontos. Ez a gyűjtemény arról is szól, hogy nekünk, magyaroknak van mire büszkének lenni, de arról is, hogy milyen sokszínű a világ.”

Hecser László / Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük