Hétfőn startol a Roncsautó és Roncsautó plusz program, a természetes személyek 10 órától jelentkezhetnek a programba feliratkozott gépkocsigyártóknál, a jogi személyek pedig elküldhetik a Környezetvédelmi Alaphoz (AFM) az igénylési iratcsomókat. 

Roncsautó program

A két programban részt vevő gyártók listája megtalálható az www.afm.ro honlapon. A környezetvédelmi tárca adatai szerint idén 440 millió lejes büdzséje lesz a klasszikus roncsautó programnak, 35 millió lejjel több mint a tavaly, ami azt jelenti, hogy több mint 55.000 új gépkocsival újulhat meg az ország járműparkja. A Roncsautó plusz program büdzséje pedig 400 millió lej, kétszerese a tavalyinak, a szaktárca becslései szerint ezzel akár 6600 százszázalékosan elektromos meghajtású járművet, illetve 5000 hibridet tud megvásárolni a lakosság. 

Idén az eddigi 6500 lejről 7500 lejre nő a Roncsautó program klasszikus változatában megszerezhető voucherek értéke, és emelik az ökobónuszt a hibridautók, illetve azon járművek esetében, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nem haladja meg a 96 grammot kilométerenként. A százszázalékosan elektromos meghajtású járművek beszerzését idén is 45 ezer lejjel, a hibridek vásárlását 20 ezer lejjel támogatják. Ugyanakkor ettől az évtől a program klasszikus változata esetében is bevezették azt a kitételt, miszerint az így vásárolt járművet egy évig nem szabad eladni. 

A klasszikus Roncsautó programban a regisztrációs bejegyzés érvényességét 150 napra terjesztették ki, a Roncsautó plusz program keretében pedig 240 napra. Idén szintén lehet motorkerékpárt is vásárolni a program keretében, a leadott régi jármű ellenében 5500 lej értékű vouchert kap a pályázó.