Jens Stoltenberg / rferl.org

A NATO nem akar újabb hidegháborút, nem akar újabb konfrontációt Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben szerdán.

A NATO kétnapos védelmi miniszteri találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján Stoltenberg újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a NATO védelemre berendezkedett katonai szövetség. A hidegháború óta a szövetségesek folyamatosan csökkentették védelmi kiadásaikat, katonai kapacitásukat, ahogy parancsnokságaik számát is. Emellett partnerség kiépítésén dolgoztak Oroszországgal.

Kiemelte, a Krím 2014-es törvénytelen megszállásával és elcsatolásával és Kelet-Ukrajna destabilizációjával Moszkva megszegte nemzetközi jogi kötelezettségeit. Ezt követően a NATO arányos válaszlépéseket tett, amelynek része, hogy megerősítette katonai jelenlétét a balti államokban. Ennek ellenére a szövetség javítani szeretné kapcsolatát Oroszországgal, és el akar kerülni mindenfajta fegyveres konfliktust. A NATO-nak kiszámíthatónak és határozottnak kell lennie. Továbbra is védelemre kell összpontosítania, és a párbeszédre épülő kapcsolatának erősítésére Moszkvával – húzta alá a főtitkár.

Stoltenberg tájékoztatása szerint a védelmi miniszterek szerdán várhatóan döntést hoznak a NATO parancsnoki struktúrájának modernizálásáról. A döntés két új parancsnokság létrehozására terjed ki, amelyek Észak-Amerika és Európa között biztosítják a csapatok és katonai eszközök utánpótlását és európai mozgathatóságát. A képességfejlesztés által javul a NATO és a szövetségesek kommunikációs képessége, gyors és hatékony reagálása egy esetleges szükséghelyzet esetén – közölte.

Egyebek mellett napirendre kerül a védelmi kiadások méltányosabb megosztásának kérdése is, ugyanis a NATO tagjai korábban azt vállalták, hogy a hazai össztermékük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fogják fordítani. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a tagországoknak többet kell fektetniük védelmi kiadások mellett a képességfejlesztésbe és növelni kell műveletei hozzájárulásukat is a NATO misszióihoz.

MTI

9 hozzászólás

  1. Gorcsa

    Hmmm! Stoltenberg? Hic stultus, hic mortem!

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Si vis pacem,para bellum. Ubi concordia,ibi victoria. Csak nem ertem,hogy miert jobb latinbol idezni?

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsó, a latin idézetei a militaristák fegyverkezését igazolni akaró szlogenek. A romai birodalom is ilyen “bölcsességek” miatt múlt el!

        Válasz
      • Gorcsa

        Azért, mert ez nem idézet, hanem parafrázis. Csak ahhoz tudás kell.

        Válasz
  2. menasag

    A nató maga nem akar de aki őket fizeti az igen…

    Válasz
  3. Ginko

    Hát akkor mit akar. / ezt már ismerjük / “békeharcot “

    Válasz
    • Nyilas

      Hát meleget kedves Ginko

      Válasz
  4. szentgyörgyi

    AZ USA nem szegett meg semmi nemzetközi jogi kötelezetséget ,de a félvilàgban ott csorog a nyàla és viszi a koncot.A csontot ott hagyja és azon osztoznak a szegényeg és a nyakukba varja a sajàt érdekeit ami utàn hosszu ideig lehet nyuzni a profitot.

    Válasz
  5. Tóducz

    Nem akar, de azért szítja.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük