A strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordult Kulcsár-Terza József MMP-s politikus, képviselő, az általa a megyei tanácsnak adományozott székely zászló elfogadását és kihelyezését tiltó bírósági döntés ügyében keres jogorvoslatot az európai fórumon.

Kulcsár-Terza József tavaly februárban még önkormányzati képviselőként adományozott székely zászlót a megyei tanácsnak, melyet aztán határozattal fogadott el és iktatott ingó vagyonleltárába a testület. A prefektus azonban megtámadta az erről szóló tanácsi döntést és pert nyert mindkét fokon, arra hivatkozva, hogy Románia és az Európai Unió zászlaján kívül bármely más jelkép kitűzése tilos.

Kulcsár-Terza József azért fordult a strasbourgi bírósághoz, mert egyrészt ez egy demokratikus eszköz, másrészt igazságtalannak tartja a hazai ítéletet, értelmezése szerint a törvény nem tiltja más zászló megjelenítését, csupán azt szabályozza, hogy az említett két lobogó kitűzése kötelező.

Meglátása szerint „jogszerűen ezt a pert nem lehet elveszíteni”. Mellette szól az is, hogy a prefektúra nem támadta meg második hasonló lépését, tavaly novemberben ugyanis a székely zászló mellett az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Izrael, és Magyarország zászlaját adományozta az önkormányzatnak.

Az öt zászló ma is ott van a tanácsteremben, a prefektus nem indított eljárást ellenük, Kulcsár-Terza szerint azért, mert nem találja a módját, miként tiltsa ki úgy a székely és magyar zászlót, hogy ne bántson nagyhatalmi érzékenységeket.

Véleménye szerint ez is tükrözi, hogy Sebastian Cucu kettős mércét alkalmaz, és azt is jól mutatja, hogy nincs igaza.

Farkas Réka / Háromszék

3 hozzászólás

  1. pál

    Mindenkinek kitűzni-e kellene, legalább magányterületre.

    Válasz
  2. Antal m.

    Megalázzák a romániai magyarságot, akár mint a szimbólumait, Az országban a magyarkisebbség jogai is csorbulnak!

    Válasz
  3. Tóducz

    Lehetne jobb helyen is. Strasbourg eddig nem mutatott empátiát Székelyföld iránt. Föleg azóta, amióta Gigi Frunda arrafelé tevékenykedett, állítván, hogy Romákiában minden a legnagyobb rendben van.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük