Egy személy meghalt, 21 megsérült pénteken Bukarestben, amikor egy görög állampolgárokat szállító turistabusz áttörte az Unirii közúti aluljáró (Pasajul Unirii) előtt elhelyezett magasságkorlátozót.

baleset

A fővárosi katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint a buszra ráesett a magasságkorlátozó, aminek következtében négy személy, két férfi és két nő, a roncsok közé szorult.

Daniel Vasile, a fővárosi katasztrófavédelem szóvivője a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, a busznak 47 görög állampolgárságú utasa volt, az eddigi adatok szerint többségük fiatal. A helyszínre a mentőszolgálat és a SMURD több csapata szállt ki.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint összesen 21 személy sérült meg az utasok közül, egyikük súlyos állapotban van. Az utasokat előbb a helyszínen vizsgálták meg a mentőcsapatok, majd a sérülteket fővárosi kórházakba szállították.

A mentőcsapatok munkáját Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főigazgatóságának (DSU) vezetője koordinálja.