Ion Iliescu / Fotó: hirmondo.ro

Elfogadta hétfőn a kormány azt a rendeletet, amellyel felszámolja az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetét. Az intézmény elnöke Ion Iliescu volt államfő, vezérigazgatója Gelu Voican Voiculescu, főtitkára pedig Emilian Cutean.

A sürgősségi kormányrendelet hatálybalépésétől számított 30 napon belül, kormányhatározat keretében rendelkeznek majd az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetének vagyonáról.

A kormány indoklása szerint az 1989-es Decemberi Román Forradalom Intézetének tevékenysége 'megalakulásától kezdve napjainkig irreleváns volt azokhoz az elköltött összegekhez képest, amelyeket Románia Szenátusának költségvetésén keresztül lebonyolított tranzakciók révén költöttek el az államkasszából.'

A rendelet indoklása arra is kitér, hogy az intézetet a 2004. december 7-ei 556-os számú törvény révén hozták létre, és megalakulásának pillanatától kezdve politikai platform szerepét töltötte be. Ugyanakkor csaknem teljes mértékben az államkasszából finanszírozták, annak dacára, hogy az intézmény vállalta, hogy saját forrásokból fedezi majd anyagi szükségleteit.

Ráadásul az intézet által szervezett rendezvények olyan képet festettek az 1989-es forradalomról, amely szöges ellentétben áll az ügyészek által folytatott büntetőjogi vizsgálatok következtetéseivel, és rendszeresen kiváltotta a forradalmárszervezetek tiltakozását. Az intézmény minden alkalommal társadalmi feszültségeket idézett elő, ahányszor csak aktuálissá vált a forradalom témája – olvasható a dokumentumban. (Agerpres)