Az Omikron nevű új koronavírusváltozat és a növekvő fertőzési adatok miatt a svéd kormány új intézkedéseket vezet be, és egyre több helyzetben teszi kötelezővé a védőoltás igazolását. Ez pedig sokakat késztet arra, hogy mikrochipet ültessenek magukba -írja az RT.com

chip

Csütörtökön a svéd közegészségügyi hivatal három újabb halálesetet jegyzett fel, amelyeket a koronavírushoz kötnek. Szerdáról csütörtökre a bejelentett új fertőzések száma 2437-re emelkedett. A helyzet azonban még nem "akut" – közölte a svéd hatóság.

Svédországban minden 18 év feletti személy meghívást kap egy emlékeztető oltásra. Lena Hallengren szociális miniszter szerint: "Az oltás igazolásával és a magasabb oltási arányokkal reméljük, hogy más korlátozásoktól is eltekinthetünk.

December 1-jén hatályba lépett az oltási bizonyítványokra vonatkozó határozat. Ennek megfelelően ezt az igazolást olyan kulturális és sporteseményeken kell bemutatni, ahol több mint 100 ember gyűlik össze, például moziban, sporteseményeken vagy éjszakai klubokban. A 100 főnél kevesebb vendéget fogadó intézmény vagy rendezvény esetében ez nem kötelező. Hallengren szerint: 

"A vakcinázást kell bizonyítani, nem a gyógyulás tényét vagy a negatív tesztet. Fontos megjegyezni, hogy aki nem oltható be, az orvosi igazolást is bemutathat".

Úgy tűnik, hogy az új koronavírus elleni intézkedések miatt egyre több svéd választja a mikrochip-beültetést. Ezek már lehetővé teszik például a tömegközlekedés használatát, az irodába és az edzőterembe való bejutást, valamint az érintés nélküli, hitelkártyával való fizetést. 

A "chipezett" emberek száma állítólag 6000 körül van. A rizsszem nagyságú chipek hasonlóak azokhoz, mint amiket a kutyákba ültetnek be. Az emberi chipezés egyik nagy előnye, hogy nehéz őket feltörni. A kézbőr alá történő behelyezés körülbelül 159 euróba kerül. 

A chip az RFID-technológián alapul, és egy antennát használ rádióhullámok küldésére és fogadására, amely a vonalkódolvasóhoz hasonlóan továbbítja az információkat. Kevin Warwick brit tudós volt az első ember a világon, akinek 1998-ban egy kísérlet keretében RFID-implantátumot ültettek be.