Kulcsár Terza József / Fotó: Facebook

A törvényhozási folyamat szakbizottsági véleményezési szakaszába jutott a bukaresti parlamentben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföld autonómiájáról kidolgozott statútumtervezete, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő tavaly decemberben egyéni törvénykezdeményként iktatott a képviselőházban.

A tervezet elsőként a képviselőház emberi jogi szakbizottsága elé került, amely keddi ülésén két héttel elhalasztotta annak véleményezését.

Korábban a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló úgynevezett törvényhozási tanács elutasításra javasolta az SZNT statútumtervezetét. A testület úgy értelmezte, hogy a törvénytervezet az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását célozza, és mint ilyet alkotmányellenesnek minősítette.

A kezdeményezőként fellépő Kulcsár-Terza József a Krónika című erdélyi lapnak azt mondta: számít arra, hogy a bizottságok sem támogatják majd a tervezetet, amely ennek ellenére a plénum elé fog kerülni. Ha nem tűzik napirendre 45 napon belül a képviselőházban, a dokumentum már hallgatólagosan elfogadott tervezetként kerülne a végső döntés meghozatalára hivatott szenátus elé. A beterjesztő szerint a parlamenti vitára még a tavaszi ülésszak folyamán sor kerül.

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján szerzett 2016 decemberében parlamenti mandátumot, és az RMDSZ képviselőházi frakciójának tagja.

A Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó statútumról először 2004-ben, majd egy módosított tervezetről 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor az RMDSZ néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita és egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.

A 2014-es elnökválasztási kampány előtt az RMDSZ kezdeményezett közvitát a szövetség szakértői által kidolgozott, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetről, amelyet azonban azóta sem terjesztett a parlament elé.

Baranyi László / MTI

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Ne tévedjünk: — A mi sorsunkat magunk ismerjük és nem bízható másokra! ! !

    Válasz
  2. antal m.

    Ha most száz év után a XXI században egy kicsit meggondolná a többség magát, hogy mit ígértek a romániai magyaroknak 1918. december 1-én Gyulafehérváron, -kegyelem döfés volna! Hatalmas zsarnokságot kellett átélni./ megfosztottak minden szimboliumok szabad használatától, sok emberi jogainktól,stb./
    Már mindenki ideg rög-é lett azóta !

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük