A Silva erdészeti szakszervezeti szövetség képviselői szerint a kormány 2022 decemberében elhamarkodottan és a törvény által megszabott időtartamú közvita mellőzésével fogadta el a 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezetet, amely előírná, hogy az állami vállalatok kereskedelmi tevékenységét részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű társaságok hatáskörébe utalják át.

erdo

Az erdészeti szakszervezetek szerint ha a jogszabály életbe lép, akkor az országban lévő faanyagot bizonyos érdekcsoportok kaparinthatják meg. Ez az oka a Silva által csütörtökön, a kormánypalota előtti téren szervezett tüntetésnek.

Az erdészeti szakszervezeti szövetség azt kifogásolja, hogy a jogszabály leválasztaná az állami vállalatok kereskedelmi tevékenységét a szolgáltatóiról, és részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű vállalatok hatáskörébe utalná át. A rendelkezés többek közt olyan intézmények átszervezését vonná maga után, mint a Román Közúti Hatóság, az Állami Pénzverde, a Hivatalos Közlöny, a Légiközlekedési Szolgáltatások Igazgatósága, a Román Polgári Légiközlekedési Hatóság, de az Országos Erdőgazdálkodási Vállalat, a Romsilva is. Utóbbi jelenleg 3,1 millió hektárnyi állami tulajdonban lévő és 1,1 millió hektárnyi magántulajdonban lévő erdőt adminisztrál.

Az erdészeti szakszervezetek szerint a módosítás veszélybe sodorná a romániai erdőket, mert a hazai faanyag megszerzésében érdekelt nagyvállalatok és érdekcsoport kezébe kerülne.

A Silva Szakszervezeti Szövetség képviselői kifejtik, a tervezet megszavazásával a román állam 'egy újabb kapitális hibát követne el, miután már privatizálta a bankszektort, a kőolajat, a finomítókat, az energiatermelést és -szolgáltatást, a kőolajkombinátokat, az acélgyárakat, a teherautó-, traktor- és mezőgazdaságigép-gyártást', figyelmen kívül hagyva a nemzeti érdekeket, noha az erdők védelme az 1991/51-es nemzetbiztonsági törvényben is szerepel.

A szakszervezeti szövetség közleményben szögezte le, hogy tiltakozó akciójuk nem politikai jellegű, semmiféle politikai párt nem áll mögötte.

A szakszervezeti szövetség az állami vállalatok irányításáról szóló 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezet ellen tiltakozik, amely szerintük sérti az ország stratégiai-gazdasági érdekeit és veszélyezteti a nemzetbiztonságot. A szóban forgó tervezet értelmében a jogszabály életbe lépésétől számított három éven belül a főként gazdasági tevékenységet folytató állami vállalatokat átszervezik, elválasztva a szolgáltatási tevékenységet a kereskedelmitől. Utóbbival részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű társaságok foglalkoznának.