Fotó: Getty Images

A bírósági jegyzők és az igazságszolgáltatásban dolgozó kisegítő személyzet is felfüggeszti tevékenységét, amennyiben a parlament megszavazza a szolgálati nyugdíjak eltörlését – jelentette be kedden Cătălin Trăistaru szakszervezeti vezető.

A szakszervezeti bizalmi Ludovic Orban miniszterelnökkel és a kormány több más tagjával egyeztetett kedden a Victoria-palotában.

A tárgyalás után Trăistaru azt mondta, meg akartak bizonyosodni róla, hogy a kormányfőnek tudomása van a tiltakozásaikról, arról, hogy kedden országszerte felfüggesztették tevékenységüket a bírósági jegyzők. Mint mondta, szerdán összehívják az érdekvédelem területi szervezeteinek közgyűléseit, ismertetik a kormány képviselőivel folytatott tárgyalás eredményeit, majd – a parlamenti szavazás függvényében is – dönteni fognak arról, hogy a tiltakozás milyen formáját választják a bérezésükkel kapcsolatos elégedetlenségeik megoldásáig.

A szakszervezeti vezető rámutatott, amennyiben a parlament megszavazza a szolgálati nyugdíjak eltörlését, a bíróságokon le fog állni a munka. "Ez azt jelenti, hogy az iktató hivatalok bezárnak, a levéltárak bezárnak, és csak a sürgős ügyekben tartják meg a tárgyalásokat" – magyarázta.

Trăistaru szerint a miniszterelnök arról biztosította őket, hogy a kormány nem vállalta fel a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezetet, ugyanakkor hangsúlyozta egy olyan jogszabály kidolgozásának szükségességét, amely arról rendelkezne, hogy bizonyos alkalmazotti kategóriák esetében maradjanak meg a különnyugdíjak.

"Mi egyelőre várakozó állásponton vagyunk, megvárjuk, hogy mit szavaznak meg ma, és ennek függvényében döntünk majd a további tiltakozásokról" – nyomatékosította. (Agerpres)